Andráskereszt

Andráskereszt

Döntéshelyzet

2016. január 20. - Halasi András
Mi is az Urat akarjuk hát szolgálni; bizony, ő a mi Istenünk! (Józs 24,18b)
Számtalanszor kerülünk ilyen vagy olyan döntéshelyzetbe. Van, ami csak egy rövid időre szól, van ami egy egész életre meghatároz. Sokszor nem is látjuk, hogy az adott pillanatban meghozott döntéseink milyen kihatással lesznek a későbbi életünkre nézve. Éppen ezért félünk döntéseket hozni, és hajlamosak vagyunk kiskapukat hagyni, amelyeken visszatáncolhatunk. Be is lépünk a szobába, meg nem is.
Józsué döntésre hívja a honfoglalás lázában égő népet: kihez akartok tartozni. Mert ha Istenhez, akkor az következményekkel jár az életetfolytatásra nézve. Akkor nincsenek bálványok, nincs kétfelé sántikálás, nincs semmi, egyedül a Seregek Ura. A nép válasza - minden akkor még nem tudott későbbi tévút ellenére - egyértelmű: a Vagyok a mi Istenünk!
Mi ki tudjuk-e saját életünkben ilyen határozottsággal mondani: Istenhez tartozom. Meg tudok-e állni a különböző hitvalló helyzetekben, és minden kísértés ellenére azt mondani: Krisztus tanítványa vagyok? Ez életünk minden napjának nagy kérdése. 

Szeretetben teljesített parancsolatok

Jézus mondja: Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat. (Jn 14,15)
Nehezen boldogulunk azzal, ha valaki parancsolgat nekünk. Talán azért, mert nem szeretjük, ha határokat szabnak a szabadságunknak. Talán azért, mert szeretjük, ha mások szabályait kell betartanunk. Talán azért, mert jobban szeretünk a saját fejünk után menni. Talán azért, mert nem értünk egyet teljesen a parancs adójával.
Jézus mégis ezt mondja: tartsátok meg az én parancsolataimat. Hol van helye ennek a kijelentésnek az életünkben? A válasz a szeretetben rejlik. Jézus parancsolatait nem kényszerből, nem tekintély követéséből, hanem szeretetből követjük. Sőt! Azért tartjuk meg a parancsolatokat, mert Ő előbb szeretett minket. Ebből aztán fakadhat saját szeretetünk. Ebből pedig a Krisztus követő életünk.

Ösvény a félelmek között

Az Úr... utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át. (Ézs 43,16)
Izrael népe rendkívüli dolgokat élt át a pusztai vándorlás során. Ételt kaptak, amikor éheztek. Vizet kaptak, amikor szomjaztak. Kiszabadultak a szolgaság házából, csodákkal kísérve. És átkelhettek a Vörös tengeren, a félelmek vízfala közé Isten által húzott ösvényen...
Félelmetes lehet, ha egy tenger magasodik az ember fölé, mert azt kell átélnie, hogy teljesen törékeny, és ez valóban a saját hatáskörén kívül van. Ennél jobban nem sok mindent akarunk kizárni. Vagyis annak az érzését, hogy kicsúsznak a dolgok a kezeink közül, hogy nem mi vagyunk az irányítók. Joggal vesz rajtunk erőt ilyenkor a félelem.
Pedig a Szentírás bizonyságtétel egészen egyhangú: ne félj, csak higgy! (Mk 5,36) Ne félj, még akkor sem, ha tenger magas hullámok akarnak átcsapni a fejed fölött. Ne félj akkor sem, ha emberileg minden okot meglenne a rettegésre. Ne félj, csak higgy, és vesd minden bizalmadat a Mindenható Istenre, aki utat készít neked akár a tengeren át is.

Láthatóan tanítvány



1Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. 2Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad. (Ézs 60,1-2)

A nyáron tábort szerveztünk az egyházmegyében ezzel a címmel: Láthatóan evangélikus vagyok! A célunk a jó közösség megteremtése mellett nem volt más, mint rávezetni a fiatalokat arra, hogy jó keresztyénnek lenni, és egyáltalán nem "ciki", ha ez meg is látszik rajtunk. Ha azok, akik körbe vesznek minket a hétköznapok sodrában, meglátják, hogy mi mások vagyunk, sajátosan különc emberek. De nem a szélsősége, vagy éppen kirívó normák követése miatt, hanem Krisztus követése folytán. Mert meglátszik rajtunk, hogy keresztyének vagyunk, sőt az is meglátszik rajtunk, hogy a széles palettán mit éppen hitvallásos evangélikusok vagyunk, akiknek az evangélium tiszta hirdetése és az úrvacsorában megtapasztalt közösség adja a lelkiség két gyújtópontját.
Ha Krisztust követed, az meglátszik rajtad. Ézsaiás is ezt hirdeti meg a népnek. Felszólít, felriaszt, mert vége van az álomnak és az éjszakának. Neked és nekem is felragyogott az Úr fényessége, és ez a fényesség ott van velünk minden napon. Általunk is tündökölni akar, mert megváltottak vagyunk. Keresztségünk okán. Mert Hozzá tartozunk. Ne rejtsük el soha ezt a fényességet, hanem viseljünk bátran, a kereszt, megváltásunk jeleként.

"Nincs más út, csak az Isten útja!"

Senki sem szolgálhat két úrnak. (Mt 6,24a)
Szeretem az István a király című rockoperát. Nem csak azért, mert zenéi ott motoszkálnak a fülemben, hanem azért is, mert számos sorával tudok egyet érteni.
Amikor a mai igét olvasom, akkor a címben is idézet sor jut eszembe: "Nincs más út, csak az Isten útja!" - énekli a fiatal István a döntéshelyzetben, kijelölve egy ország számára az utat. És eszembe hut egy nagyon fontos kérdés: elhatározom-e ilyen nyíltsággal saját életemben, hogy csakis az egy Úrnak szolgálok, hogy nem keresek kerülőutakat. Vagy éppen hinta-politikával oda hajolok, ahol éppen jó sorom lehet: ha úgy alakul, vállalom a keresztségemet, de ha nem előnyös, akkor sem esem kétségbe.
Jézus szava egészen egyértelmű: nincs két út, csakis egyetlen. Nem szolgálhatok ennek a világnak, háttérbe szorítva Istent, miközben őt is megpróbálom követni. A Krisztus-követés útja egyszerű: csakis ezen kell járni, nem kell más utakat, más szolgálandó urakat keresni. Sőt! Pontosan attól kapunk erőt a világi hivatások elvégzéséhez, ha az egy Urat, Jézus Krisztust szolgáljuk. 
süti beállítások módosítása