Izrael népe rendkívüli dolgokat élt át a pusztai vándorlás során. Ételt kaptak, amikor éheztek. Vizet kaptak, amikor szomjaztak. Kiszabadultak a szolgaság házából, csodákkal kísérve. És átkelhettek a Vörös tengeren, a félelmek vízfala közé Isten által húzott ösvényen...
Félelmetes lehet, ha egy tenger magasodik az ember fölé, mert azt kell átélnie, hogy teljesen törékeny, és ez valóban a saját hatáskörén kívül van. Ennél jobban nem sok mindent akarunk kizárni. Vagyis annak az érzését, hogy kicsúsznak a dolgok a kezeink közül, hogy nem mi vagyunk az irányítók. Joggal vesz rajtunk erőt ilyenkor a félelem.
Pedig a Szentírás bizonyságtétel egészen egyhangú: ne félj, csak higgy! (Mk 5,36) Ne félj, még akkor sem, ha tenger magas hullámok akarnak átcsapni a fejed fölött. Ne félj akkor sem, ha emberileg minden okot meglenne a rettegésre. Ne félj, csak higgy, és vesd minden bizalmadat a Mindenható Istenre, aki utat készít neked akár a tengeren át is.