Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények,
hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. (Ef 2,19)

Vannak olyan közösségek, ahova egyszerűen jó belépni. Miért? Nem azért, mert csillogó teremben ültek össze, nem azért, mert csak előkelő emberek alkotják, és nem azért, mert mindenki szimpatikus nekünk. Hanem azért, mert a levegőben érezhető az az összetartó erő, amely a közösséget egyben tartja.

Hiszem, hogy Isten nem véletlenül hívja életre ezeket a közösségeket, vagyis a gyülekezeteket. Hiszem, hogy azért vannak jelen itt a földön, hogy megélhető legyen, hogy ezekben valóban nincs idegen és jövevény, mert itt mindenki otthonra találhat. Nem amiatt az út miatt, ami a kapuig vezetett, hanem azért, mert Krisztus így akarja. Mert a közösséghez való tartozás egyedüli feltétele maga Krisztus. Csodálatos ajándék ez, s ha ezt komolyan vesszük, akkor képesek leszünk arra, hogy valóban hivogató gyülekezet képét mutassuk. Akkor megélhetjük, hogy az, hogy Isten házának népe vagyunk, az valóban azt jelenti, hogy hordozzuk egymást. Akkor megélhetjük, hogy adott esetben akkor is érezzük a közösség tagjainak szeretetét, ha valamiért távol vagyunk.

Miért? Egyedül Krisztus szeretete miatt, amely áradni akar a világban.