1Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. 2Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad. (Ézs 60,1-2)
A nyáron tábort szerveztünk az egyházmegyében ezzel a címmel: Láthatóan evangélikus vagyok! A célunk a jó közösség megteremtése mellett nem volt más, mint rávezetni a fiatalokat arra, hogy jó keresztyénnek lenni, és egyáltalán nem "ciki", ha ez meg is látszik rajtunk. Ha azok, akik körbe vesznek minket a hétköznapok sodrában, meglátják, hogy mi mások vagyunk, sajátosan különc emberek. De nem a szélsősége, vagy éppen kirívó normák követése miatt, hanem Krisztus követése folytán. Mert meglátszik rajtunk, hogy keresztyének vagyunk, sőt az is meglátszik rajtunk, hogy a széles palettán mit éppen hitvallásos evangélikusok vagyunk, akiknek az evangélium tiszta hirdetése és az úrvacsorában megtapasztalt közösség adja a lelkiség két gyújtópontját.
Ha Krisztust követed, az meglátszik rajtad. Ézsaiás is ezt hirdeti meg a népnek. Felszólít, felriaszt, mert vége van az álomnak és az éjszakának. Neked és nekem is felragyogott az Úr fényessége, és ez a fényesség ott van velünk minden napon. Általunk is tündökölni akar, mert megváltottak vagyunk. Keresztségünk okán. Mert Hozzá tartozunk. Ne rejtsük el soha ezt a fényességet, hanem viseljünk bátran, a kereszt, megváltásunk jeleként.