Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez. (1Pt 2,25)

A nyáj pásztor nélkül nagy veszélynek van kitéve. Elkóborolhat, és olyan helyekre tévedhet, ahol semmi keresnivalója, ahol nincsenek meg az élethez szükséges feltételek. Rablók támadhatják meg, akik kiválasztják azt, aki az ő szemükben kedves, és messzire hurolják a többiektől. Farkasok és más fenevadak támadhatják meg, akik nem kímélnek senkit, de legfőképp a gyengéket orozzák el.

Az emberi közösség pásztor nélkül ugyan ilyen veszélynek van kitéve. Akár mennyire is erősnek akar tűnni, akár mennyire is a saját útját akarja járni. De Isten kegyelméből nem kell így élnünk, mert Krisztusban minden embernek, neked és nekem is pászort adott az Isten, akihez megtérhetünk, akinek követhetjük a hangját. Fontos, hogy követhetjük, nem pedig hajt bennünket. Mert Ő olyan pásztor, aki a nyáj előtt jár, hogy minden veszélyt idejében észre vegyen, és minden utunk olyan legyen, amelyet egyszer Ő már megjárt.

Ha képesek vagyunk arra, hogy félretegyük makacsságunkat, és megtesszük a tőlünk telhetőt: nyitott szívvel és lélekkel élünk, akkor hiszem, hogy mi mindannyian megtérhetünk hozzá. Azért, mert Ő kegyelméből ezt akarja. Azért, mert most is ott van mellettünk, és már réges-régen elénk lépett. Ha Vele járjuk az életünk útját, akkor hiszem, hogy átsegít minket a rablókkal, farkasokkal és egyéni utakkal tarkított életen, megtart minket, mint egyéneket és összetart minket, mint egy nagy családot, akik mind Krisztust valljuk Urunknak és Mesterünknek.