30 Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. 31 Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük. 32 Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban. 33 De sokan meglátták és felismerték őt, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket. 34 Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani. 35 De amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták neki: Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. 36 Bocsásd el őket, hogy a környező tanyákra és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak. 37 Ő azonban így válaszolt nekik: Ti adjatok nekik enni! De ők ezt mondták neki: Talán mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik? 38 Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg! Amikor megnézték, ezt mondták: Öt kenyerünk van meg két halunk. 39 Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportokban a zöld fűre. 40 Le is ültek százas és ötvenes csoportokban. 41 Jézus pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak. 42 Miután mind ettek, és jóllaktak, 43 összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is, ami a halakból maradt. 44 Akik pedig ettek a kenyerekből, ötezren voltak, csak férfiak. (Mk 6,30-44)
Az ötezer ember megvendégelése az egyik legismertebb Szentírási történet. Talán azért, mert éhesek vagyunk a csodára, éhesek arra, hogy ilyeneket lássunk és tapasztaljunk. Jó volna, ha nekünk is ilyen vezetőink lennének, akik egy szóval képesek minden földi jóval ellátni az embereket. Ez a történet azonban, hasonlóan Jézus minden földi megnyilvánulásához, nem első sorban a csodáról és az arra éhes emberekről szól. Természetesen ez is jele annak, hogy mi vár ránk a mennyei hazában, de most figyelmünket fordítsuk az események felé, Jézus és a tanítványok irányába.
Jézus – bár nem ez volt az eredeti szándéka – nem küldi el a sokaságot. Felismeri, hogy vágynak az Ő közelségére, felismeri, hogy olyanok „mint a pásztor nélküli nyáj” és tanítani kezdi őket. Ezzel szemben a tanítványok el akarják küldeni őket, hivatkozva arra, hogy későre jár az idő, és hogy nem lesz mit enni adniuk. Óriási ellentét van a két álláspont között. Jézus az emberekre, a tanítványok pedig a körülményekre figyelnek. Mennyire így vagyunk sokszor mi magunk is. Nem azt nézzük, hogy Krisztus követésünkben éppen feladat előtt állunk, hogy pont olyan ember van mellettünk, akinek szavakkal vagy tettekkel, hirdethetjük az evangéliumot, akivel szemben megélhetjük az okos istentisztelet, akár egyszerűen azáltal, hogy meghallgatjuk. Inkább arra figyelünk, hogy későre jár, más dolgom van, máshol kellene lennem, vagyis el vagyunk foglalva a körülmények tüzetes vizsgálatával. Elengedjük magunk mellett, hogy keresztyénnek nem csak alkalmas időben kell lenni, hanem alkalmatlanban is. Arra igyekszünk, s önmagában ez nem baj, hogy mindig alkalmas időt, körülményeket és helyet teremtsünk arra, hogy megélhessük keresztyénségünket, de ha visszatekintünk életünk helyzeteire, akkor meg kell látunk, hogy sokkal több volt az alkalmatlan körülmény, mint az alkalmas. Mert a gonosz folyton azon munkálkodik, hogy alkalmatlanná tegye a környezetünket, hogy a valójában felesleges dolgokkal megzavarja figyelmünket. Egy síró gyermek az istentiszteleten, a hangosításon keresztül megszólaló rádió, s máris oda a figyelem. Sok múlik ezeken, de a legtöbb rajtunk: akarok-e Istenre figyelni, s akarom-e, hogy rajtam keresztül mások is meghallják Jézus Krisztus üzenetét.
Jézus nem a körülmények alkalmasságával foglalkozik, hanem az emberekkel, azért mert tudja, hogy nem az teszi alkalmassá az evangéliumot, hogy milyen közegben szólal meg, hanem az evangélium teszi alkalmassá a környezetet. Foglalkozik az emberek legelemibb igényeivel, de a tanítványokat is tanítja közben, s egyfajta logisztikai hitpróbára hívja őket. Etessétek meg ti az embereket! – szól az emberileg lehetetlennek tűnő feladat. De Jézus nem az emberi gondolatok mentén és nem az emberi lehetséges-lehetetlen határán mozog. Arra hív ebben a történetben, és életünk minden napján, hogy merjünk elrugaszkodni a megszokott gondolkodástól, tekintsünk rá, s lássunk a hit látásával. Emberileg az 5000 ember megetetése hatalmas vállalkozás, de Jézussal – ott és akkor – lehetséges. Mi mennyire tekintünk az emberi lehetőségekre, vagy mennyire nézünk arra, hogy Ő tudja a mi körülményeinket is alkalmassá tenni. Ha rá figyelünk, akkor megélhetjük saját életünkben, hogy válik hirtelen a lehetetlen lehetségessé. Hogyan válik egy óriási emelkedő, amely kerekes székesek számára falként magasodik, hittel és csapatmunkával leküzdhető akadállyá.
Jézus rávilágít arra, hogy van valamilyük: egy kevés étel, amiből Isten áldásával bőségesen elegendő lehet. Csak neki kell először felajánlani. Mert a sorrend fontos: először az áldás, utána a munkálkodás, jelen esetben az étel osztása. Jézus rávilágít arra, hogy neked és nekem is számtalan olyan kéznél lévő adománya van, amelyet az Ő áldásával bőségesen lehet kamatoztatni, úgy, hogy akár még 12 kosárral is maradjon, bármennyit is osztottunk ki. Ezáltal is azt munkálhatjuk, hogy alkalmassá váljon a környezetünk. Mert a mi munkánkra, a te és az én igaz istentiszteletemre is szükség van. Rajtad és rajtam keresztül is formálni akarja Isten a világot, hogy egyre jobban érezhető legyen valami abból, ami a mennyei hazában ránk vár.
A tanítványok szíve azonban kemény marad, ahogy azt az evangéliumban olvashatjuk. Ne legyen így a mi életünkben. Merítsünk újra és újra Krisztusból, az istentiszteleteken és a gyülekezeti életben, a bibliaolvasásban és az imádságokban, hogy ne keményedjen meg a szívünk, és kezdjünk el az áldás megtapasztalása után újra a körülményekkel foglalkozni, ahogyan tették ezt a tanítványok, akik Jézus helyett a viharra figyeltek. Kérjük Isten Szentlelkét, hogy tudjunk rá figyelni, és ne neveztessünk kicsiny hitűnek.
