Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. (Ézs 53,11b)

Szolgának lenni. Talán ma már nem is értjük, mit jelent ez igazán. Mit jelent, amikor valaki egy hosszú életen át valójában másoknak él. Szolgál a szó legszorosabb értelmében. Nem azt nézi, hogy az ő élete merre kanyarodik, hanem azt figyeli, hogy az ura mit kíván tőle. A szolga lehet becsületes, vagy munkát kerülő, az úr lehet könyörületes, aki szinte családtagként kezeli a szolgát, de lehet könyörtelen is, aki az élő tárgyat látja maga mellett. De a világban a szolga akkor is szolga, az úr pedig úr.

Isten gondolkodásában azonban ez is a feje tetejére áll. Számomra a keresztyénségben, és az Istennel való kapcsolatban az az egyik legcsodálatosabb, hogy minden teljesen más, mint ahogyan azt én el tudom képzelni, semmi sem kötődik az én sok szabályt, megszokást és elvárást teljesítő logikámhoz. Isten egyszerűen naponként megmutatja számomra az Ő mindeneket átíró logikáját, amely azonban életet ment.

Isten nem az embert teszi szolgává, nem azt várja, hogy remegő térddel és elhaló hanggal álljunk előtte és így cselekedjünk meg mindent az Ő akaratából, hanem maga válik szolgává, hogy nekünk és értünk szolgáljon és megmentsen minket attól, ami igazán elválaszt tőle és a másik embertől: a bűn terhétől. És teszi mindezt úgy, hogy közben nekünk is megmutatja az alázatos szolgálat útját. Mert keresztyénként szolgának lenni azt jelenti, hogy alázatosan meghajtom fejemet az Isten előtt, és alázatosan nem a magam hasznát és javát nézem, hanem a másik emberét. Mert Krisztus is ezt tette értem.

Hangos szóval magasztalom az Urat, és dicsérem őt a sokaság előtt, mert pártját fogja a szegénynek, megszabadítja a halálos ítélettől. (Zsolt 109,30-31)

Egészen különleges, ha valaki megtapasztalja mindazt, amiről a zsoltáros bizonyságot tesz. Mert ez több egyszerű „nagy mondatnál”, több a pusztába kiáltott szónál, több üres kijelentésnél. Ezekből túl sok vesz körül bennünket minden napon. De amit is a zsoltáros megpendít, azt minden ember átélheti, és az minden embert ugyan arra az útra, a hangos dicséret útjára vihet.

Minden embert, és nem csak azokat, akiket mi szegénynek tartunk bukissimogató lekicsinylésünkkel. Téged és engem egyaránt. Mert valamilyen értelemben mindannyian szegények vagyunk, vagyis rászorultak. Valaki anyagi értelemben, valaki lelki értelemben, valaki szellemi értelemben. De ott van a szilárd bizonyságtétel: Isten az ilyenek pártját fogja. Ha ez nem képes erővel feltölteni, akkor semmi ezen a világon.

Persze ehhez kell a hit látása, amely a legmélyebb szegénységben – és értsük ezt valóban egészen tágan – is képes arra, hogy meglássa a minket a tenyerén hordozó Istent. Azt, aki nem feltétlen emberi módon, aki nem feltétlen a gondokat egy csettintésre eltüntető módon, de érezhetően támogat bennünket a Pártfogó által. Mert a pártfogásban az a csodálatos, hogy maga Isten munkálkodik benne és által a Lélek által.

Ez pedig téged és engem is hangos magasztalásra, hitvallásra kell, hogy indítson. Azért, mert már a jelenben is jó Isten kegyelmét megtapasztalni. Azért, mert reménységgel tekinthetünk a jövő felé. Azért, mert megadatott ma is a pillanat, hogy egyáltalán dicsérhessük az Urat.

Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta,
hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? (Róm 8,32)

Van valami hátborzongató abban, hogy tud egy-egy Szentírási szakasz szíven találni. Nem abban az értelemben, ahogyan ezekben a napokban emberek félredobva minden kultúrát és vallást jelmezt öltve riogatnak, hanem abban a valóságban, ahogyan Isten megszólít az igéjén keresztül. Egészen személyes módon. Számomra az adja az ige, a kinyilatkoztatás személyes igazságát, hogy benne megszólítottnak érzem magamat, hogy elcsuklik a hangom, amikor éneklek egy-egy imával felérő korált, elcsuklik a gondolatom, amikor olvasok egy-egy olyan szentírási textust, mint amilyen a fenti is a római levélből.

Amúgy is, a Római levél ezen a napon reménység szerint sok ember számára került előtérbe, hiszen, ha a reformációra emlékezünk (és hangsúlyozom az emlékezés szót), akkor nem mehetünk el amellett, hogy Luther a római levelet olvasva jutott el arra a felismerésre, hogy Isten nem haragvó, hanem szerető Isten. Olyan Úr, aki nem kevesebbet adott értünk, mint egyszülött Fiát. Ennél nem kell több. Mégis, Pál apostol érzékelve mindazt, ami körülötte van tovább megy, és keresztyén többletről beszél, vagyis arról, hogy Krisztussal valóban minden a miénk lehet. Az aktuális körülményektől függetlenül.

A körülmények érdekesek. Főként azért, mert kívülről másnak látszanak, mint amilyennek belülről megélhetők. Lehet beszélni szenvedésről, de vajon milyen lehet megélni? Lehet beszélni gondtalan életről, de valójában létezik ilyen? Isten arra hív, hogy emelkedjünk ezeken felül. Nem carpe diem magatartással, nem Krisztussal, mert vele és által miénk lehet minden. Miénk lehet mindenek előtt az Ő békessége és az Ő szeretet, benne és általa megláthatjuk a másik embert, és benne helyezhetjük el életünk minden eseményét, tudva, hogy el van készítve a szabadulás útja, és tudva, hogy Isten jót akar az övéinek.

Sokan mondják rólam: Nem segít rajta Isten! De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem. (Zsolt 3,3-4)

Miért hiszel? - kérdezik szülők, gyülekezeti tagok, egyháztól távol álló emberek, gyermekek és idősek újra és újra. Miért? Hangzik a kérdés egészen konkrét formában, és hangzik átvitt értelemben, amikor az életvitel felől, az imádság, keresztvetés, keresztviselés, lelkészi hivatás felől feszegetik ugyan ezt a kérdést. Miért?

A válasz azt gondolom, valahol ott van, ahol a Zsoltáros is tapogatódzik. A válasz ott van, hogy azt valójában csak én tudom. Én érzem és én értem. Én, akinek a kérdést neki szegezik. És amint kimondom a saját válaszom, az már koránt sem biztos, hogy válasz lesz a kérdező számára. Mégis válaszolni kell. Annak is, aki pontosan azt láthatja, hogy semmi okom a hitre.

Miért? Mert keresztyénként, Krisztus követőiként nem pusztán a tapasztalható valóságon nyugszik az életünk, hanem a remélt dolgokba vetett bizalmon. Azon az őszinte kapcsolaton, hogy az életemben mindenek előtt az Úr a fontos, és ha az így van, akkor valójában minden más probléma, nehézség másodlagos lesz. Mert az lesz a fontos, hogy én tudom, hogy az Úr velem van. Én hiszem, hogy Ő emeli fel fejemet, sőt Ő az én dicsőségem, nem pedig a múlandó világ számtalan kincse.

Miért hiszek? - Azért mert naponta érzem az Úr szabadítását bűneimből. Azért mert látom hatalmas csodáit, amikor körbenézek a teremtett világban és a szentek közösségében. Azért, mert nem tehetek másképp.

Népeknek Ura! Hálát adunk a mai napon azért, hogy Magyarországon, magyar emberként, magyar nyelvet beszélve és azon téged dicsérve élhetjük meg keresztyénségünket. Add, hogy soha ne feledjük, mit jelentett egykoron István király államalkotó és egyházszervező munkája. Emlékeztess minket mindenkor arra, mit jelent a nemzethez való tartozás és adj nekünk hálás szívet azok iránt, akiknek szolgálatával evangéliumod a mi népünkhöz is eljutott! Vezess bennünket Krisztus igaz ismeretére, hogy ne legyen hiábavaló mindazok fádozása, akik ezeréves történelmünk során Krisztust hirdették és követték közöttünk! Tarts meg minket szent igédben, hogy meg tudjunk állni egy újabb ezredév során azokkal szemben, akik szent Fiadat támadják. Láttasd meg velünk Krisztus hatalmát, és add meg annak a bizonyosságát, hogy Ő mindenek Ura és Védelmezője. Küld el Vigasztaló Lelkedet, hogy egyetértés uralkodjon magyar népünk minden tagja között határokon innen és túl.