Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját. (1Pt 2,20b-22)

Olykor a mi életünkben is megesek, hogy olyan dolgokért kell elviselnünk mások rosszindulatát, ártását, amiket mi teljesen jószándékkal tettünk meg. Amikben a jó akarása motivált minket, nem pedig a rossz elmélyítése, és mégsem a dicséret lett az osztályrészünk. Nehezek ezek az élethelyzetek, mert alááshatják a jót tenni akarásunkat, és minket is belesodorhatnak abba a folyamba, amelyben rosszaakaróink eveznek.

Ebben a helyzetben szólít meg téged és engem Péter apostol szava: legyen kitartóak abban a hivatásban, ahova Isten helyezett minket. Csodálatos élmény, ha az ember megbékél azzal, amit neki szánt az Isten. Ha megtalálja és felismeri az ő útját, még akkor is, ha az esetleg távol van attól, amit egyébként a világ kínál, vagy amit elképzelt magának. Ez nem az álmokról való lemondást jelenti, hanem annak a felismerését, hogy ott és akkor jó helyen vagyunk. Ha ezt megtesszük, vagyis elfogadjunk az életünket, akkor hiszem, hogy képesek lehetünk a lehető legjobbat kihozni belőle, nem pusztán a saját erőnk által, hanem Jézus Krisztussal közösen.

Mert Vele és Általa olyan életet élhetünk, ahol természetes a jó cselekvése, és hiszem, hogy képesek lehetünk a jót választani két lehetőség közül, és képesek lehetünk úgy dönteni, hogy azt is mérlegeljük, mi szolgálja embertársaink hasznát. A Jézussal való együtt járás ugyanis azt is jelenti, hogy képesek lehetünk arra, hogy a jót valóban jónak, a világosságot valóban világosságnak mondjuk. Vele élve az életünket megélhető, hogy úgy tudjuk elviselni a jótettek helyébe a rosszat, hogy rá tekintünk. Ez nem felelősség áthárítás, nem is felesleges kapaszkodás, hanem biztatás és napi evangélium, mert ha Ő, aki semmi bűnt nem követett el, szenvedett érted és értem, akkor te és én is képesek vagyunk arra, hogy minden nekünk szegezett rossz ellenére úgy éljük az életünket, hogy a rosszért is jóval fizetünk, és szitkozódás helyett minden emberért kérő és áldó imádság hagyja el a szánkat.

(Jézus) így szólt (a meggyógyítotthoz): Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad.

Ha valami nagy dolog történik velünk, azt legtöbbször világgá akarjuk kürtülni. Legtöbb esetben nem azért, hogy mindenki ránk figyeljen, hanem egyszerűen azért, mert az örömünk több annál, mintsem hogy azt magunkban tudnánk tartni.

Jézus közelében bizonyosan sok ilyen helyzetben lévő ember volt. Olyanok, akik valami emberileg megmagyarázhatatlan szabadulást éltek át, amely azért volt több egyszerű testi gyógyulásnál, mert ezzel együtt a bűnöktől való megszabadulás békessége is az övüké lett. Ezen emberek közé tartozik az, akit a fenti igében Jézus misszióba küld.

Pedig ez a meggyógyított maradni akar. Ott akar lenni Jézus közelében, követni akarja, de Jézusnak más terve van vele. Olyan terve, amely meghatározza ennek az embernek az életét. Annak ellenére, hogy nem maradhat a Mester közvetlen közelében, mégis vele marad, mert az Ő hírét viszi haza az övéihez, akik ismerték még akkor, amikor betegségével küzdött. Elbeszélheti azt a nagy szabadítást, amelyet Jézus vitt véghez rajta. Nem azért, hogy messziről az ő csodájára járjanak, hanem azért, hogy minél többen halljanak arról, mit jelent az, hogy Jézus itt jár az emberek közöt.

És ugyan így küld téged és engem a Mester az emberek közé, hogy mindenkinek hirdessük, mit jelent az, hogy Isten kegyelmes volt hozzánk, és megszabadított minket sok szenvedésből, testi és lelki értelemben egyaránt. Hiszem, hogy kapunk erőt arra, hogy ezt hirdetni tudjuk, és hiszem, hogy ezt úgy tehetjük meg, hogy közben velünk van a Mester.

Majd magával vitte (Jézust) az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4,8-10)

Ha az ember az Istennel járja az útját, és így életében rendszeresen megteszi a számadást, vagyis az Isten előtti őszinte bűnbánatot, akkor óhatatlanul találkozik életének kísértéseivel és az ezekből felépül bálványokkal. Legyünk bátran egészen őszinték ezen a téren is, és magunk is meg fogunk lepődni, hány és hány hamis isten szegélyezi a mindennapjainkat és mennyi módon próbál minket elcsábítani a kísértő újra és újra.

Miért? Hiszem, hogy azért, mert a gonosznak az a célja, hogy eltávolítson minket az Isten közeléből. Hogy feladjuk azt a biztos, erős várat, amelyet Jézus Krisztus jelent neked és nekem, és helyette a látszólagos biztosabbat, csábítóbbat válasszuk. Minden dicsőségvágyból elkövetett bűn, és minden hamis isten mögött ez rejlik: szebbnek és jobbnak akar látszódni, mint amilyen az élő, egy igaz Isten. Mindez azonban csakis látszat. Aki ilyenekbe veti a bizalmát, az hamar meglátja, hogy sem a dicsőségvágyban nincs békesség, hiszen rossz értelemben nem lehet betelni vele, újabb és újabb szintet akarunk elérni, sem a hamis bálványoktól nincs válasz, mert azok csakis azt visszhanhozzák, amit mi akarunk hallani, de ha problémák kerülnek velünk szembe, akkor rögtön elhallgatnak.

Életünk egyik legfontosabb tanácsa éppen ezért az, hogy mondjuk ki bátran a kísértések között Jézussal együtt: Távozz tőlem Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Vele és általa mondhatjuk ki ezt a mondatot, és hiszem, hogy Vele és Általa állhatunk meg a kísértésekkel szemben, és Tőle nyerhetünk új erőt akkor, ha elbukunk a harcok közben, mert Ő mindenkor ott áll melletünk, hogy meg ne üssük lábunkat a kőben.

Mert más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, aki a Jézus Krisztus. (1Kor 3,11)

A tegnapi napon hazánkban hivatalosan is megnyitották a reformációi emlékévet. Sok igei alkalom, kiállítás, tudományos előadás, könyvbemutató lesz majd az előttünk álló egy évben, amelyek mind emlékezésre hívnak. De reménység szerint az emlékezés hangja benned és bennem is megszólal majd lelki értelemben. Miért? Mert a reformáció mindenek előtt ezen a téren hozott és hoz megújulást.

Ebben az összefüggésben olvassuk most újra mai igénket: Mert más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, aki a Jézus Krisztus. Hatalmas erejű páli mondat ez. Benne van annak a valósága, hogy van szilárd alapja az életünknek, van Ura az egyháznak. Ez nem törvények sorolása, nem emberi alkotások és találmányok kuszasága, hanem maga az Úr Jézus Krisztus. Ő, aki soha nem változik, Ő, aki szilárd, Ő, aki egyedül képes arra, hogy a mi emberileg színes épületünket összetartsa.

Ő a meglévő alap. Ez nem csak megerősít, hanem fel is szabadít. Nem neked és nem nekem kell kitalálni, hogy hogyan lehetne egység és összetartás az egyházban, vagy hogyan lehetne erős alap az életünkben. Mindez pusztán abban rejlik, hogy komolyan veszem, Ő a meglévő alap. Ott van az életünkben. ott van egyetemes egyházunkban, és hiszem, hogy ha felismerjük Őt magunk között, akkor már sokkal kevésbé látjuk repedezetnek a falakat, sőt, minden emberi alkotás másodlagossá válik.

Éppen ezért soha senki sem cserélheti le ezt az alapot, mert akkor az egész épület összedőlne. Hiszem, hogy ez nem csak tiltás, hanem sokkal inkább tény. Az egyház és a keresztyén ember élete attól lehet szilárd, hogy Jézus Krisztus minden emberi okoskodás ellenére kézben tartja. Erősen és biztosan. A te és az én feladatom az, hogy ezt mindenkor komolyan vegyük, és időről-időre reformációt tartsunk, vagyis mindent, ami ezt el akarja takarni, eltakarítsunk az útból, hogy az erős alap, az igaz világosság, a Jézus Krisztus felragyoghasson minden ember számára.

Múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. (1Jn 2,8)

János evangéliumának számomra egyik legcsodálatosabb gondolata az, hogy az Ige az igazi világosság, mert olyan mélység feszül ebben az egy rövid szópárban, amely képes arra, hogy megmagyarázza az ember számára, ha lehet így fogalmazni a legsötétebb ételhelyzetben is, hogy mit jelent Krisztus a világ számára. Vízkereszt ünnepe különösen is ezt hírdeti neked és nekem egyaránt, mégpedig oly’ módon, mintha három hang szólalna meg, amelyek együttesen csodálatos dallamá álnak össze.

Az első hang a bölcseké, akik messziről jöttek, akikre senki sem számított, de akik kerestek és éppen ezért találtak. Ezek a bölcsek követték a csillagot, amelyet bizonyosan sokan láttak, de mégis ők voltak azok, akik a nyomába eredtek. Megláthatták, hogy az igaz Messiásnak nincs szüksége palotára, és hiszem, hogy mindazt amit átéltek, tovább vitték egy életen át.

A második hang a kánai mennyegzőé, amelyben Jézus bizonyságot adott arról, hogy a fényesség itt van a világban, mégpedig olyan módon, hogy azt te és én egyaránt érezhetjük. Mert az igazi Világosság nem rugaszkodik el az emberektől, hanem együtt örül velük. Az igazi Világosság ott van az életünk minden pontján, hogy irányt mutasson nekünk.

A harmadik hang magáé az Istené, hiszen Vízkereszt ünnepe arra is emlékeztet minket, hogy egykor a Jordán partján felhangzott a mennyei hang: ez az én szeretett Fiam. Hiszem, hogy ez a mondat nem csak Keresztelő számára hangztott el, hanem neked és nekem, és minden kor Krisztus követőjének, hogy egy pillanatra se kételkedjünk, hanem erősen higgyük, hogy Jézus valóban a világosság.

Ez a három hang szól ma együtt, és állnak össze egy mennyei dallammá. Valahogy úgy, ahogyan azt a 186-os evangélkus énekünk megszólaltatja:

1. Kelj fel, öltözz fénybe, Földnek kereksége, Nézd, miként ragyog rád Az új csillag fénye! A kegyelmes Isten Nem hagyta elveszni Népét a sötétben.
2. Vak homályban éltünk, Míg napunk nem fénylett, Istenhez az ember Mindig hűtlenebb lett. Bűnös kívánsága Mind mélyebbre vonta Le a föld porába.
3. Végre a magasból Jött nagy világosság Amellyel leszállott Hozzánk a mennyország, És e szebb hajnalra Mint homály eloszlott, A szív aggodalma.
4. Életünk Világa, Jézusunk, te űzd el A bűn éjszakáját Boldogító hittel, És mint égő fáklya, Szent igéd vessen fényt Az egész világra!
5. Add, hogy megmaradjunk Mindvégig a hitben, Majdan békességgel Távozhassunk innen, És akkor az égben Megláthassunk téged Örök dicsőségben!