Andráskereszt

Andráskereszt

Rossz helyébe is jót adni

2017. január 10. - Halasi András

Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját. (1Pt 2,20b-22)

Olykor a mi életünkben is megesek, hogy olyan dolgokért kell elviselnünk mások rosszindulatát, ártását, amiket mi teljesen jószándékkal tettünk meg. Amikben a jó akarása motivált minket, nem pedig a rossz elmélyítése, és mégsem a dicséret lett az osztályrészünk. Nehezek ezek az élethelyzetek, mert alááshatják a jót tenni akarásunkat, és minket is belesodorhatnak abba a folyamba, amelyben rosszaakaróink eveznek.

Ebben a helyzetben szólít meg téged és engem Péter apostol szava: legyen kitartóak abban a hivatásban, ahova Isten helyezett minket. Csodálatos élmény, ha az ember megbékél azzal, amit neki szánt az Isten. Ha megtalálja és felismeri az ő útját, még akkor is, ha az esetleg távol van attól, amit egyébként a világ kínál, vagy amit elképzelt magának. Ez nem az álmokról való lemondást jelenti, hanem annak a felismerését, hogy ott és akkor jó helyen vagyunk. Ha ezt megtesszük, vagyis elfogadjunk az életünket, akkor hiszem, hogy képesek lehetünk a lehető legjobbat kihozni belőle, nem pusztán a saját erőnk által, hanem Jézus Krisztussal közösen.

Mert Vele és Általa olyan életet élhetünk, ahol természetes a jó cselekvése, és hiszem, hogy képesek lehetünk a jót választani két lehetőség közül, és képesek lehetünk úgy dönteni, hogy azt is mérlegeljük, mi szolgálja embertársaink hasznát. A Jézussal való együtt járás ugyanis azt is jelenti, hogy képesek lehetünk arra, hogy a jót valóban jónak, a világosságot valóban világosságnak mondjuk. Vele élve az életünket megélhető, hogy úgy tudjuk elviselni a jótettek helyébe a rosszat, hogy rá tekintünk. Ez nem felelősség áthárítás, nem is felesleges kapaszkodás, hanem biztatás és napi evangélium, mert ha Ő, aki semmi bűnt nem követett el, szenvedett érted és értem, akkor te és én is képesek vagyunk arra, hogy minden nekünk szegezett rossz ellenére úgy éljük az életünket, hogy a rosszért is jóval fizetünk, és szitkozódás helyett minden emberért kérő és áldó imádság hagyja el a szánkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://andraskereszt.blog.hu/api/trackback/id/tr4012114079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása