Jeruzsálemet hegyek fogják körül, népét pedig az Úr karolja át most és mindörökké. (Zsolt 125,2)

Bár még nem adatott meg, hogy eljussak a Szentföldre, de csodálattal nézem azokat a fényképeket, videókat, amelyeket az ősi tájakról, és magáról Jeruzsálemről készítettek. Ott áll a szó szoros értelmében a hegyen épült város, amely valami megfogható módon szimbolizálja, hogyan vigyáz Isten az Ő népére.

Ha azt keresem, hogy melyek azok a szentírási szakaszok, amelyek a legközelebb állnak hozzám, akkor mostanában egyértelműen az ilyen igék töltenek el bizalommal és reménységgel. Amelyekben konkréten megszólal a szárnyával betakaró, átkaroló, tenyerébe véső és tenyerén hordozó Isten képe. Hiszem, hogy ez nem csak nekem lehet támaszom és reménységem, hanem neked és minden embernek.

Nem azért, mert egyszer egy zsoltáros leírta, hogy milyen számára Isten. Nem azért, mert én megpróbálom sok évszázad távaltából szintén megfogalmazni, hogy milyen az én számomra a kegyelmes és védelemező Isten. Azért, mert ez az üzenet személyes. Neked és nekem szól. Sőt! Hiszem, hogy holnap is frissen fog szólni, azért mert ma a ma helyzeteiben, holnap pedig a holnap kihívásaiban tapasztalhatom meg, hogy igenis átkarol az Isten.