Effata, azaz: nyílj meg!” (Mt 15,34b)

Csodák márpedig vannak. Néha a hétköznapok csendjében, amikor egy kisgyermek áhitozik a keresztség után. Néha a világ zajában, amikor egy forgalmas utcán imádságot hall az ember. Néha pedig egészen lélelzetelállító módon. Jézus tanítványainak mindháromban részök volt. Gyermekeket álldott meg a Mester. Olyanokkal ült le egy asztalhoz, akikkel más nem tett volna ilyent, és így az asztali áldás szent közösséget teremtett. Olyan embereket gyógyított meg, akiknek senki sem tudott segíteni.

De valójában mindhárom irány, és Jézus minden szava, tette, csodája, de még a templomban csattogó korbács, amivel az árusokokat kikerkegette is egyet hirdet: Effata, azaz: nyílj meg! Neked és nekem is ezt kell meghallanom életem minden napján. Mert ezzel az egy mondattal akarja feltörni a süket életünket, és hallóvá tenni minket. De nem önmagunkért, hanem azért, hogy Őt dicsőítsük, és általunk is meghallják a világ süktjei: Effata, azaz: nyílj meg!, és fogadd be Krisztust.