¹⁶Átvették tehát Jézust, ¹⁷ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek. ¹⁸Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust. ¹⁹Pilátus feliratot is készíttetett, és rátétette a keresztre. Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. ²⁰A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. ²¹A zsidók főpapjai akkor szóltak Pilátusnak: „Ne azt írd: A zsidók királya! - hanem ahogyan ő mondotta: A zsidók királya vagyok.” ²²Pilátus így válaszolt: „Amit megírtam, megírtam.” ²³A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. ²⁴Ekkor ezt mondták egymásnak: „Ne hasítsuk el, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák. ²⁵Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. ²⁶Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” ²⁷Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. ²⁸Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” ²⁹Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. ³⁰Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. (Jn 19,16-30)

Halld meg Izrael, az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Az ószövetség vallásgyakorlatának egyik szilárd sarokköve volt ez a mondat, helyesebben annak ismételgetése, folytonosan szem előtt tartása azért, hogy az ember ne tudja megkerülni, azért hogy folyamatosan ott legyen Izrael népének minden egyes tagjának a szíve közepében, hogy ki az Istenünk, ki az egyedüli Úr, ki az, aki megszabadította őket az egyiptomi rabszolgaságból, ki az, aki nekik ígérte örökségül Kánaán egész földjét. A zsidó nép számára fontos volt, hogy így ragadják meg a szabadítás emberileg megfoghatatlan üzenetét, és nagypéntek ünnepén nekünk is így kell a kereszt felé fordulnunk.

Nagypéntek nem a mellébeszélés ideje. Nagypénteket nem kell és nem is lehet boncolgatni, hanem évről-évre, újra és újra ismételgetnünk kell benne a kereszt valóságát. Egyedül azt lehet, és azt kell hangsúlyozni, hogy nagypéntek és egész hitünk középpontja a kereszt megújító ereje. A keresztben minden ember számára nyilvánvalóvá válhat, hogy Isten ügyét, az ő dolgait nem az értelemmel kell vizsgálni, nem a tudálékos oldalunkkal kell megközelíteni, amely mindenhol és mindenben az értelmet, a miértet keresi. Nagypéntek és a kereszt a zsidók számára botrány, mert az nem lehet, hogy így, szolgai formában, önmagát utolsónak nyilvánítva, alázatosan és szenvedő valóságos emberként jön el a Messiás. Nagypéntek és a kereszt a görögök, a pogányok, és bátran mondhatjuk, hogy a jelenkori héroszokat gyártó emberek számára bolondág, mert nincs benne semmi dicsőség, nincs benne semmi felség, és nincs benne semmi törtetés, csak alázat, szolgálat, és szeretet. A kereszt evangéliumának megújító ereje egyedül Lélekkel, az általa ébresztett és táplált hit által ragadható meg, és benne az isteni szeretet páratlan csodája tapasztalható meg újra és újra. Nagypéntek és a szent kereszt csodája ugyanis nem egyszeri istentapasztalat. A benne hozzánk közel lépő Krisztus evangéliuma mindig aktuális, mindig friss, és mindig személyes. Nem rendezhető le egyszeri találkozással, nem merülhet ki abban, hogy pusztán nagypénteken vagyunk ott a kereszt tövében, mert Krisztus-követésünk, keresztségünkben megkapott, és konfirmációnkban vagy bérmálásunkban tudatosan kimondott hitvallásunk arra kötelez minket, hogy naponként a kereszt evangéliumából merítsünk erőt. Naponként egészen komolyan vegyük, hogy keresztyénnek lenni naponkénti áldott kereszthordozás, amelyben maga a Krisztus az útitársunk, aki saját keresztjét helyezi életünk középpontjába, hogy abból éljünk.

Krisztus keresztje kétezer éve ott lehet minden egyes keresztyén ember szíve közepében. Azért, hogy meglássuk, hogy valójában erre mutatott minden a teremtés kezdete óta és erre kell mutatni mindennek nagypéntek után. János passiótörténetének felolvasott szakaszában is erre láthatunk bizonyosságot. Nincs mellébeszélés, nincs magyarázkodás, csak a tiszta evangéliumi üzenet, az események szinte tényszerű felsorolása. A szavak és mondatok mögött azonban János apostol hitvallása húzódik meg: minden a keresztre mutat még akkor is, ha erről a szereplők nem vesznek tudomást. Még a látszólag jelentéktelen mondatok mögött is prófétai jövendölések beteljesedését láttatja az apostol, és ezzel összekapcsolja az ó-, és a nagycsütörtökön kimondott és a kereszten megköttetett újszövetséget, amelynek valójában minden története Istenre mutat, sőt Isten egy pillanatra sem engedi ki a kezéből a dolgokat. Ezért tanúskodhat a passiótörténet legjelentéktelenebbnek tűnő eseménye is a kereszt győzelméről.

Az egész történet arról beszél számunkra, hogy a Jézus felől áradó isteni szeretetnek, az agapénak semmi sem állhatta útját, és semmi sem szabhatott gátat. A keresztben az a hihetetlen üzenet fogalmazódik meg, hogy Isten nem az emberi gondolkodás szerint elvárt módon, nem a mi gyengeségünkre és bűnös természetünkre bízza a megváltás művet, hanem úgy látta jónak, hogy saját fia halála és feltámadása által állítja helyre a viszonyt az ember bűne miatt tőle elszakadt világtól. Ennél nagyobb kegyelem nincs. Ember nem tudta elképzelni, kifejezni sem képes, hogy Isten  ekkora szeretettel van a világ iránt. Ezért prófétálhatja Ézsaiás: ki hitte volna el, amit hallottunk, ki előtt lett volna nyilvánvaló az Úr hatalma.

És ebbe az irányba mutat nagypéntek minden egyes eseménye. Tudtán kívül még Pilátus is a kereszt győzelméről beszél. Három nyelven feliratot készített: Jesus Nazarenus Rex Judeorum. Ezzel pedig egész Jeruzsálem számára tudtán kívül az evangéliumot hirdette. A korábban bizonytalan helytartó a zsidó főpapok kérése ellenére – változtassa meg a feliratot – kitart: amit megírtam, megírtam. A cselekvés így végleg befejezett és örök időkre olvasható: A Názáreti Jézus a zsidók királya. Bár a mondat gúnnyal és cinizmussal született mégis az igaz király képe rajzolódik ki belőle. Akik megirattatták azok királysága köddé lett, ellepte a por és átrohantak rajta a századok. De akiről megírták, annak királysága kétezer éve fennáll, és a kereszt győzedelmesen hirdeti, hogy benne Jézus az Úr és a Király.

Tudtukon kívül a Jézust keresztre feszítő katonák is a kereszt győzelméről, és arról tanúskodnak, hogy minden tudatosan történt, Isten hatalmas tervébe illeszkedve. Megosztoznak Jézus felső ruháján, egybe szőtt, varratlan alsó ruhájára pedig sorsot vetetettek. Hogy beteljesedjék a próféta szava, hogy még ezzel a látszólag jelentéktelen, abszolút emberi tettel is Isten dicsőségét hirdessék a kereszt népe számára.

A kereszt győzelméről tanúskodik a kereszt tövében helyet foglaló tanítvány. Mert valaki egészen a keresztig kísérte Jézust. A tanítványok nagy része nem így tett. Messzire futottak. Ki rögtön a Gecsemáné kerti elfogatás után, ki később. Péter megtagadta, Júdás már elárulta a Mestert, s a tanítványok többségének a fejében vélhetőleg értetlenség uralkodik. De János ott van a kereszt tövében, és tanúja lesz a mérhetetlen Isteni szeretetnek, amely a kereszten függő Jézus felől árad. Jézus Máriát erre a tanítványra bízza. Ez nem egyszerűen az édesanyáról való gondoskodás, hanem annak a bizonyítéka, hogy Jézus Krisztus Jánost és minden egyes tanítványt testvérünkké fogad. A bűntelen Isten fia a bűnös embert. Ezáltal a testvéri kapcsolat által tudjuk megélni, hogy mekkora szeretet árad felénk a kereszt felől. Ebben válik kézzel foghatóvá a másik emberrel való kapcsolatunkban, hiszen arról fogja megtudni az egész világ, hogy Jézus tanítványai vagyunk, ha szeretjük egymást.

Nagypéntek eseményeinek egész sora Isten tudatos megváltó művéről, Jézus tudatosan vállalt szenvedéséről és haláláról, és a kereszt győzelméről beszél. Ezért keresztény emberként nem tehetünk mást, mint egyszerre bűnbánó és hálatelt szívvel állunk meg a keresztfa tövében.

Bűnbánattal. Mert ha mindezt Lélekkel vizsgáljuk, vagyis nem értelmünkkel akarjuk kikutatni, hanem engedjük, hogy a nagypénteki események valóban a szívünket és a lelkünket érintse meg, akkor bűnbánatra kell, hogy induljon a szívünk. Mert a kereszt a bűneink miatt állt ott a Golgotán, a megfeszített érted és értem harcolt a gonosz hatalmával szemben. Ő bűnhődött, hogy neked és nekem legyen békességem. Ez pedig össze kell, hogy törjön, mert fel kell ismernem, hogy nekem kellene naponként ott lennem a Golgotán, nekem, bűnös embernek, aki képtelen vagyok akár csak a legapróbb parancsolatokat betartani, aki képtelen vagyok akár csak egy millimétert mozdulni önön erőmből a mindenható Isten felé. A kereszt összetör. A keresztben megnyert látásban éppen ezért nem Jézus kell siratni, hanem saját magunkat.

De ebben az összetört állapotban szólal meg a kereszt evangéliuma. Mert nem örök gyászra, nem letargikus állapotra, hanem megtérésre szomorodunk meg írja Pál a korinthusi gyülekezetnek. Jézus keresztjének tövében hála telt szívvel állhatunk meg, mert értünk van a diadal. Így kellett megdicsőülnie a Krisztusnak, hogy nekünk életünk legyen. A keresztyén ember élete nem áll meg nagypéntek csendjében, hanem tovább vezet egy olyan életbe, amely naponként megújulhat. Olyan életbe, amelyből nem tűnik el a kereszt, hanem szilárdan áll annak közepében. Olyan életbe, amely itt a földön szeretettel és türelemmel teljes kereszthordozást jelent. Olyan életbe, amelynek minden egyes döntését, minden egyes tettét és szavát a kereszten mérhetjük le. Nem attól leszünk jó keresztyének, ha folyton kibúvókat keresünk és meg akarjuk spórolni a keresztet, hanem akkor leszünk hű tanítványok, ha képesek vagyunk újra és újra a kereszten keresztül tájékozódni, és mindent azon lemérni.

Nagypéntek csúcspontja egyetlen szó: elvégeztetett. Ebben az egy szóban minden benne van: karácsony testté lételének csodája, ahol a jászolbölcsőben már láthatjuk a keresztfát. János keresztsége, ahol a bűntelen Jézus közösséget vállalt veled és velem, bűnös emberrel. Az elhívási történetek, ahol Jézus megmutatta: mellette mindenkinek helye van. Virágvasárnap alázatos dicsősége, amikor királyként vonult be az életünkbe. Az utolsó vacsora asztalközössége, amely hirdeti, hogy Ő testével és vérével táplál téged és engem. A Gecsemáné küzdelmes imádsága, amelyben Jézus érünk, emberekért könyörög, Júdás árulása, Péter tagadása, Pilátus emberi számításai, a főpapok fanatizmusa, a tanítványok erőtlensége, a korbácsok csattanása és a kereszt terhe. Ebben az egy szóban, amelyet Jézus utoljára kimondott a kereszten minden benne van. Ez a felkiáltás nem egy fájdalmas felkiáltás, hanem pont az Isteni terv végére, mert az Ő akarata célhoz ért.

A kereszten nem egy élet veszett el, hanem sokaké megtaláltatott. A kereszt megnyitotta az utat az Atyához, megnyitotta az utat az örök élet felé. A kereszt örök érvényűen hirdeti: teljes a diadal Krisztus által.

Ezért halld meg keresztre tekintő gyülekezet Krisztus a mi győzelmünk, egyedül Krisztus.