Magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé. (Zsolt 90,8)

Annyi minden van, amit el akarunk rejteni. Értékek, amiket ki akarunk sajátítani, ezért úgy elzárjuk őket, hogy egy idő után talán mi sem tudunk a létezésükről. Emlékek, amelyek sötét foltként húzódnak meg életünk vásznán, s sem büszkék nem vagyunk rájuk, sem a tovább vezetés lehetőségét nem látjuk meg bennünk. Bűnök és mulasztások, amelyek megkötöznek, mert akkor törnek elő, amikor a legkevésbé számítunk rájuk, és olyan emberi kapcsolatokat tesznek lehetetlenné, amelyek fontosak lennének számunkra.

Isten előtt azonban semmi sincsen rejtve. Ezt soha nem felejthetjük el. Nem viselkedhetünk úgy az Ő színe előtt, mint a gyeremek, aki takargatni akarja a csíntevését, vagy mint a folyton mentegetőző ember, aki mindíg, minden helyzetben másra hárítja a felelősséget. Isten előtt semmilyen tettünk, szavunk, vagy gondolatunk nincsen rejtve, mert te és én egyaránt az Ő világosságában méretünk le.

Éppen ezért ez a világosság egyfelől összetör, mert rá kell döbbennünk, hogy mennyire nem tudunk Istennek tetsző életet élni, és minden emberi igyekezetünk ellenére újra és újra elbukunk. Másfelől viszont ez a világosság megtisztít, felemel és utat mutat. Mert az Isten bűnt megmutató fénye a kereszt felől árad, amely eltörölte a bűn hatalmát. Hatalmas kegyelem ez, mert bár emberileg lehetetlen helyzetben vagyunk, mégis Krisztussal álhatunk az Isten világosságában, hogy Ő mutasson nekünk utat életünk minden napján.