Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (Jn 1,14)

Mindannyiunk egyik vágya, hogy megtaláljuk a helyünket itt a földön. Hogy legyen egy hajlék, amelyet az otthonunknak mondhatunk, ami több egy háznál, lakásnál, mert az évek során valahogy a részünkké válik. Ezen a helyen élni többet jelent egyszerűen az idő eltöltésénél, mert itt tudunk igazán otthon lenni, itt tudunk igazán lakni. Igaz ez a környezetünkre is. Amelyet az évek során nemcsak megszokunk, hanem reménység szerint lassan magunkénak mondunk. A szomszédokat, a minket körülvevő embereket egy idő után úgy ismerjük, mintha családtagok lennének, pusztán azért, mert közöttünk lakunk. Nem csak benézünk hozzájuk, és nem csak "aludni járunk haza", hanem teljes egészében közöttük vagyunk.

Valahol ez a gondolat húzódik János bizonyságtételében is. Jézus, a testé lett Ige, nem egyszerűen vendégségbe jött a világba, hanem otthonra talált benne. Nem csak meglátogattott minket, hogy aztán gyorsan tovább álljon, hanem teljesen közöttünk volt és közösséget vállalt velünk. Azért, hogy teljesen megismerjük Őt. Azért, hogy meglássuk, hogy mekkora szeretet van benne, és hogy minden ember számára nyilvánvalóvá legyen az a mindeneket betöltő dicsőség, amely Benne jelent meg a világban. Az Ő velünk lakása egyet jelent azzal a lehetőséggel, hogy a te és az én életemben is megismerhető lett az igazi kegyelem és a teljes igazság. De Vele és Általa ma is megtapasztalható, hogy ez az közöttünk lakás ma is valóság a Lélek által, mert Ő most is velünk él.