A reménységben örvendezzetek! (Róm 12,12)

Sokszor érezhetjük úgy, hogy az életünk alapja rendülnek meg. Akkor, amikor minden veszni látszik, amikor valahogy nem az általunk elvárt mederben folynak a napok és hetek. Ilyenkor talán különösen nehéz, hogy valami szilárd pontot találjunk az életünkben, mert minden imbolyog és szétesni látszik. Azt gondolom, hogy te és én egyaránt átéltünk már ilyen helyzeteket.

Mégis hiszem, hogy ezekben az élethelyzetekben is stabilitást találhatunk, akkor ha képesek vagyunk magunk körül rendet teremteni. A keresztyén ember élete nem attól lesz stabilabb és rendezettebb, mert a keresztyénség kiemel a többi ember közül egy magasabb szintre, hanem attól, hogy Jézussal megélehető, hogy életünk minden napján a reménység rendje van az életünkben.

Ez nem a dolgok szigorú rendszerben látása, hanem az Istennel való együtt élés rendje, amely mindenek előtt a hitből táplálkozik. A hitből, amely aztán reménységgel tölti be az életünket, és elhelyezi a szívünk mélyén, hogy minden pillanatban velünk van az Isten. Igen, van, hogy ezt nehezebb tudatosan megélni, de hiszem, hogy még a mélységekben is megláthatjuk Őt.

Ha pedig ez a látás valósággá, sőt életgyakorlattá válik, akkor az örvendezés sem marad el. Olyan öröm ez, amely lehet kitörő, mások számára talán érthetetlen mosoly, de belső derű is, amelyet egyszerűen megéreznek rajtunk. És olyan öröm ez, amelyet tovább kell adni a másik embernek, hogy az ő életében is valósággá legyen az a reménység, amely Krisztustól árad minden ember felé.