Andráskereszt

Szilárd alap

2017. január 07. - Halasi András

Mert más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, aki a Jézus Krisztus. (1Kor 3,11)

A tegnapi napon hazánkban hivatalosan is megnyitották a reformációi emlékévet. Sok igei alkalom, kiállítás, tudományos előadás, könyvbemutató lesz majd az előttünk álló egy évben, amelyek mind emlékezésre hívnak. De reménység szerint az emlékezés hangja benned és bennem is megszólal majd lelki értelemben. Miért? Mert a reformáció mindenek előtt ezen a téren hozott és hoz megújulást.

Ebben az összefüggésben olvassuk most újra mai igénket: Mert más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, aki a Jézus Krisztus. Hatalmas erejű páli mondat ez. Benne van annak a valósága, hogy van szilárd alapja az életünknek, van Ura az egyháznak. Ez nem törvények sorolása, nem emberi alkotások és találmányok kuszasága, hanem maga az Úr Jézus Krisztus. Ő, aki soha nem változik, Ő, aki szilárd, Ő, aki egyedül képes arra, hogy a mi emberileg színes épületünket összetartsa.

Ő a meglévő alap. Ez nem csak megerősít, hanem fel is szabadít. Nem neked és nem nekem kell kitalálni, hogy hogyan lehetne egység és összetartás az egyházban, vagy hogyan lehetne erős alap az életünkben. Mindez pusztán abban rejlik, hogy komolyan veszem, Ő a meglévő alap. Ott van az életünkben. ott van egyetemes egyházunkban, és hiszem, hogy ha felismerjük Őt magunk között, akkor már sokkal kevésbé látjuk repedezetnek a falakat, sőt, minden emberi alkotás másodlagossá válik.

Éppen ezért soha senki sem cserélheti le ezt az alapot, mert akkor az egész épület összedőlne. Hiszem, hogy ez nem csak tiltás, hanem sokkal inkább tény. Az egyház és a keresztyén ember élete attól lehet szilárd, hogy Jézus Krisztus minden emberi okoskodás ellenére kézben tartja. Erősen és biztosan. A te és az én feladatom az, hogy ezt mindenkor komolyan vegyük, és időről-időre reformációt tartsunk, vagyis mindent, ami ezt el akarja takarni, eltakarítsunk az útból, hogy az erős alap, az igaz világosság, a Jézus Krisztus felragyoghasson minden ember számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://andraskereszt.blog.hu/api/trackback/id/tr7012105625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.