Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas! (Lk 6,36)

Hogyan viszonyulunk ahhoz az emberhez, aki szembe jön velünk az életünkben? Aki valamiért más mint mi. Aki valamiért szükséget szenved. Akinek lehet, hogy pont rád és rám van szüksége. Nem azért, mert más nem tudna segíteni, irgalmat gyakorolni, hanem azért, mert pont rád és rám van szükség. Sőt! A te tehetségedre és az én tehetségemre van szükség, a tőlünk telhető legnagyobb mértékben. Mit teszünk ezekben az élethelyzetekben?

Azt gondolom, van mit megvallanunk ebben a tekintetben is. Számtalan olyan találkozás terheli életünket, amikor nem vettük észre azt a másikat, pedig ott volt az irgalmasság lehetősége. Nem vettük észre, vagy nem is akartuk észrevenni. Pedig téged és engem helyezett oda az Isten, hogy irgalmat gyakoroljunk. Nem a távolinak, hanem a közelinek. Nem annak, aki több ezer kilóméterre szenved, hanem annak az idősnek, aki nem bírta el a csomagját. Terhelnek bennünket ezek az élethelyzetek, de az a csodálatos, hogy a velünk való találkozást az Atya nem spórolta meg, és irgalmat gyakorolot feléd és felém egyaránt.

Irgalom, hogy Isten minden eltávolodásunk ellenére kegyelmes volt hozzánk, s hiszem, hogy ez életünk minden napján arra ösztönözhet minket, hogy mi is, egyre jobban ezzel az irgalommal éljünk a világban. Nem feltétlen mi leszeünk azok, akik megalkotják a világ új békrendszerét, de mi lehetünk azok, akik észreveszik a másik embert, aki mellettünk van, és aki irgalomra szorul. Aki valamiért elesett, és akivel megoszthatjuk azt, ami a miénk. Lehet ez egy falat kenyér, egy meleg ruha, egy jó szó, vagy egyszerűen az, hogy nem nézünk át a másikon, hanem felismerem benne Krisztust.