Krisztus mondja: Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké,
és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. (Jel 1,18)

Hol van húsvét ünnepe a mi szívünkben? Talán ez a mai nap egyik nagy kérdése. Ott van, valahol a szívünk mélyén, vagy egyszerűen kimerül a főtt sonkában, tormában és főtt tojásban. Hiszem, hogy húsvét ünnepe több, mint ez utóbbi, és talán akkor élhetjük ezt meg igazán, ha hagyjuk, hogy valóban együtt csendöljön fel bennünk a nagypénteki "Elvégeztett" és a húsvét hajnali "Miért keresitek a holtak között az élőt?"

Együtt csendülhet fel a kettő, és ha ezt hagyjuk, akkor hiszem, hogy a mi nagypéntekjeink, mélységes fájdalmaink után is megélehető lesz a húsvét, a feltámadás örömhíre. Nem azért, mert elnyomjuk a fájdalmat, és nem azért, mert minden mindíg egy csapásra megoldódik, hanem azért, mert ott lesz a szívünkben az a bizonyosság, amit a fenti igében maga Krisztus mond: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké.

Ez nem tőlünk független, hanem bennünk élő evangélium, mert egyedül ezáltal, egyedül a kereszten meghalt és feltámadt Krisztus által van nekünk is életünk itt a földön. Hatalmas kegyelem, hogy rá tekinthetünk, és hiszem, hogy minden mélységben Ő ad nekünk erőt, sőt, Ő az, aki minden szenvedést megjárt már előttünk, így nekünk valóban nincsen más dolgunk, mint rá tekinteni. Rátekinteni és komolyan venni, hogy Ő maga az élet, Ő maga a feltámadás, Ő maga a te és az én életem támasza minden időben.

Krisztus feltámadt, valóban feltámadt!