Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. (Jn 1,9)
János prológusa egészen egyedülálló a Szentírásban. Számomra leginkább azért, mert azt a prédikátori próbálkozást érzem rajta, amellyel minden egyes igét hirdető ember küzd: szavakba rejteni azt, amit ember ésszel fel sem foghat. Mégis, ebben a pár sorban ott feszül valami János kegyelmi ajándékából, ami szerintem abban ált, hogy a Lélek erejével tudott megszólalni. Ebben a pár sorban ott feszül az Isten emberek iránti szeretet, a Kezdetbentől az Elvégeztetetten át, egészen az utolsó Ámenig. És ezen a képzeletbeli kegyelmi idővonalon, talán pont középen, ott a van az Ige, maga Jézus Krisztus.
A fenti egy sor már önmagában egy felemelő prédikáció, s hiszem, hogy ha ezt olvasta volna az a bizonyos etióp főember, akkor ebből ugyan úgy hirdette volna Fülöp az evangéliumot. Mert ebben a pár szóban ott feszül az egyértelmű bizonyságtétel arról, hogy minden korszellemmel és minden divattal szemben, kicsoda Jézus Krisztus.
Ő, Jézus Krisztus a testé lett ige, aki a világ kezdete óta ott van a világban. Ott van a teremtő szóban, ott van a Mózeshez szóló szavakban az égő csipkebokorban, ott van minden egyes próféta igehirdetésében, akik a népet a helyes irányba akarják terelni, ott van a betlehemi jászolban, ott van a kereszten és ott van a pünkösdi Lélekben.
Ő, Jézus Krisztus az igazi világosság, akinek lételeme, hogy minden ember számára világosságot adjon. Nem csak a keveseknek, nem csak bizonyos népek tagjainak, és nem csak azoknak, akik még hitetlennek mondják magukat. Az Ige világossága minden emberhez, keresztyénhez és nem keresztyénhez naponként el akar jutni, hogy az előbbit a naponkénti megtérés útján vezesse, az utóbbinak pedig megmutassa, hogy nincs más út az Atyához, egyedül Krisztus által.
