Nyisd meg szádat a némáért, a mulandó emberek ügyéért! (Péld 31,8)

Némaság. Olyan állapot, amelyben el sem tudjuk képzelni, milyen kihívásokat jelent megértetni magunkat a hétköznapok egyszerűnek tűnő helyzeteiben. Ismerőseim jutnak eszembe, akik ugyan nem némák, de betegségükből kifolyólag beszédükben erősen korlátozottak. Ha nincs mellettük „tolmács” sokszor képtelen arra, hogy akár azt megmondják, hova szeretnének eljutni a busszal. Kell melléjük valaki, aki szót emel az érdekükben, aki helyettük is megnyitja a száját.

De a némaság nem csak fizikai akadályoztatásból fakad. Sőt! Ha körbenézünk magunk körül, akkor fel kell tenni a kérdést: észre vesszük-e azt, aki csendben van mellettünk? Azokat az embertársainkat, akik saját személyiségükből fakadóan, vagy mások akarata miatt némaságba süllyedtek? Akiknek a hangja nem hallatszik el a magas helyekre, ahonnan a segítséget várják az emberek, akiknek a hangja pont olyan múlandó, mint a nyári fuvallat egy meleg éjszakán.

Hiszem, hogy Isten arra hív téged és engem, hogy vegyük észre ezeket az embereket. Keresztyén hitünk mélysége akkor tud kibontakozni, hogy ha az útépítés és útjelzés nem csak lelki értelemben valósul meg, hanem tettekben realizálódik, mégpedig azokért az emberekért is, akikhez senki sem fordulna oda. Arra hív minket Isten, hogy jelentse számodra és számomra is azt a tanítványság, hogy bátrak vagyunk a másik emberrel kapcsolatban.

Keresztyénnek lenni ugyanis bátorság. A Lélek általi bátorság, amely arra ösztönöz, hogy úgy járjunk útjelzőként a világban, hogy bátrak vagyunk a meghallásra. A hangoskodó hangját könnyen meghalljuk, de bátorság és nyitottság kell ahhoz, hogy a némák hangjára is figyeljünk. Nem a néma miatt, hanem miattad és miattam, mert neked és nekem kell kinyílnunk egy olyan életre, amelyben mindenkinek helye van, függetlenül a hangerőtől.