Bálám ezt felelte…: Ha nekem adja Bálák a házát tele ezüsttel és arannyal, akkor sem szeghetem meg Istenemnek, az Úrnak a parancsát. (4Móz 22,18)

Miért vagyunk hajlandók megtenni valamit? Pontosabban, mi az az ellenszolgáltatás, jutalom, növekvő megbecsülés ajánlata, ami miatt képesek vagyunk arra, hogy akár az elveinkkel gyökeresen ellenkező magatartást tanúsítsunk, vagy kimondjunk olyan szavakat, amelyek nem a sajátjaink? Olyan helyzetekben, amikor valami rosszat kellene tennünk azért, hogy valami jó üsse a markunkat.

Elgondolkodtunk-e már azon, hogy hány ilyen helyzet jön velünk szembe életünk minden napján? Tele vagyunk feltételekkel és szabályokkal, amelyek így, vagy úgy de arról beszélnek, hogy ha valamit megkapunk, ha valami bekövetkezik, ha másik úgy viselkedik, akkor fogunk mi is megtenni valamit. Sokszor magával Istennel szemben is gondolkodunk: azt várjuk, hogy adjon valamit azért, hogy tudjunk az Ő tanácsára élni.

A fenti ige kicsit a földre ránt minket, és megfordítja a gondolkodást: rendben van a kérés, rendben vannak az elvárásaink, de mit teszünk mi? Mit teszünk életünk azon helyzeteiben, amikor Isten mellett kell egészen határozottan kiállni? A bíztatás egyértelmű: mondjuk ki bátran, hogy semmi sem érhet fel azzal, hogy Isten útján járjunk.

Ez a kijelentés, hitvallás tétel hiszem, hogy felemelő. Sőt! Ez nem szöges elhatárolódás a világ dolgaitól, nem a rossz elfalazása, hanem olyan evangéliumi üzenet mások számára, amely legyőzheti azt a rosszat is, amely Isten elhagyására akar kényszeríteni minket. Isten arra hív, hogy életünk minden napján rá mondjuk igen, és hiszem, hogy ez az igenlés megváltoztatja az életünket. Azért, mert megérezhetjük és megérthetjük, hogy a mi igenünk előtt sokkal hamarabb elhangzott az Isteni igen, mégpedig rád és rám. Ez pedig sokkal nagyobb kincs, mint a világ összes aranya és ezüstje, mert ez túlmutat a földi kereteken.