Nóé... mindenben úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki. (1Móz 6,22)

Nóé története számomra kiemelkedik a Genezis számtalan alakja közül. Nem csak azért, mert talán elsők között hallottam róla valamikor gyermekkoromban, hanem azért is, mert az Ő alakjában megjelenik valami abból, hogy mit jelent az Úrra bízni magunkat egy olyan korban, amikor senki nem figyel a Teremtő szavára, sőt, amikor minden ellene szól.

Ez az ember kegyes maradt akkor, amikor mindenki más kegyetlenné vált. Hűséges maradt, amikor mindenki más hűtlennek bizonyult, és jutalma nem maradt el. Mégis azt gondolom, hogy az ő története sem csak a végkifejletről, a szivárvány jelével megpecsételt szövetségről szól, hanem arról az állhatatosságról is, amely a fenti igében is megjelenik.

Lássuk meg ebben a történetben, hogy ez nem egyszerűen egy kegyes emberről szól, aki ilyen formán kilóg a tömegből. Nóétól azt tanulhatjuk meg, hogy hogyan lehet a totálisan lehetetlenben is Istenre bízni magunkat, és mindenben, de tényleg mindenben úgy eljárni, ahogyan azt Isten parancsolja nekünk.

A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e erre saját életünkben? Egyáltalán meg tudjuk-e tenni, hogy lámpások maradunk akkor is, amikor sötétség vesz körül minket, amikor senki és semmi nem követi az Istent, és talán még velünk is érzékeltetik, hogy jobb volna letérni a keskeny útról? És meg tudjuk-e tenni, hogy teljesen rábízzuk magunkat a teremtő Istenre, komolyan véve, hogy Ő nem véletlenül hívott el minket, nem véletlenül adott nekünk feladatot?

Hiszem, hogy Isten megszólítása valós a te életedben és az én életemben is. És hiszem azt is, hogy vele és általa lehetünk képesek arra, hogy megfeleljünk ennek az elhívásnak életünk minden napján. Mert ahogyan Noé számára ott volt az olajág, mint az élet bizonyítéka, a te és az én számomra ott van a kereszten függő Krisztus, aki azért adta magát halálra, hogy minden embernek élete legyen.