Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? (Ézs 8,19)

Sokszor gondolkozom azon mostanában, hogy mi a jó megoldás a problémákra. Küzdünk. Sokszor erőnket megfeszítve. Előbbre jutásért, a holnapért, valami távoli célért. Mindent bevetünk, még azokat a mai „halottidéző jövendőmondókat” is, akiket a próféta említ ebben a versben. Mindent bevetünk, aztán sokszor arccal a földre esünk. Mert eljön az a pont, ahol a magunk ereje kevésnek bizonyul.

Jó néha elővenni úgy a Szentírást, hogy azokat a helyzeteket keressük benne, ahol az ember nagyon ember akart maradni, és úgymond tüdőből akarta ő megoldani a dolgokat. Az egyik legkedvesebb ilyen történetem, amit sokszor is idézek, az, amikor a tanítványok a tenger közepén küzdenek a hullámokkal és a viharral, és nem hajlandók észrevenni azt, aki segíthetne: hát nem Jézushoz kellene fordulniuk?

De a te életedben és az én életemben is el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor dönteni kell: emberi utak, vagy az egyedül járható út, az Isten útja határozza meg az életünket. Hiszem, hogy egyedül az utóbbi lehetséges. Egyedül úgy tudunk naponként megújult életet élni, ha nemet mondunk a Szentlélek erejével a gonosz minden művére és cselvetésére, és Istenhez fordulunk, hogy aztán Ő felépítsen valami egészen csodálatos nyugodtságot az életünkben. Pontosan olyant, mint amit Jézus teremtett ott a tenger közepén.