Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. (Lk 13,29)

Csodálatos prófécia ez: mindnyájan egyek lesznek! Minden nép, éljen kelet, vagy nyugaton egységre talál. Nem az ember akaratából, hanem az Isten hívására. Nem tárgyalóasztalok mellett, hanem az Úr asztalánál, ahol megélhető az igazi családi közösség. Csodálatos prófécia. A kérdés csak az, hogy tudom-e ezt én munkálni?

Mert Krisztus hívása egyértelmű: te és én egyaránt, minden megkeresztelt ember, meg van hívva az aratásba, hogy a föld végső határáig, kelettől nyugatig hirdessük az Úr szavát, Krisztus evangéliumát. Minden embernek. Sem a célközönség alól, sem a munkába állás alól nincs kivétel. Nem mondhatjuk, hogy vannak olyanok, akiknek más az útjuk, mert Krisztus szava alapján Ő maga az út, az igazság és az élet, Ő maga az út az Atyához. És nem mondhatjuk, hogy majd mások megteszik a hívást, mert az neked és nekem egyaránt feladatom.

Már itt a földön. Hiszem, hogy megélhető valami abbóla csodából, ami az Isten országában ránk vár. Minden alkalommal, amikor az oltárhoz térdelünk ezt a csodát élhetjük át. Ott és akkor mindannyian egyenlőek vagyunk, mert te és én egyaránt ugyan úgy üres kézzel fogadjuk a kegyelmet. De hiszem, hogy az elbocsátás után is meg kell őriznünk ezt a közösséget. A mindennapok apró pillanataiban, amikor lehetőséget kapunk, hogy érintéseinkkel, szavainkkal, mozdulatainkkal, hangsúlyunkkal, vagyis egész lényéünkkel egy apró menyorászágot mutassunk a másik embernek. Arra hív minket az Élet Ura, hogy minden napunk ezt mutassuk meg a másik embernek, hogy Ő is letelepedhessen az Isten asztalánál, megtért élettel, jöjjön akár napkeletről, akár napnyuhatról.