Jézus így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.
Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. (Lk 19,5-6)

Jézus közelében egészen érdeke társág gyűlik össze. Nem olyanok, akiket az átlag ember várna. Nem a kor legkiválóbb családjainak sarjai, nem olyanok, akik ismerik az írásokat, betartják a szabályokat, akik már úgymond készen vannak. Éppen ellenkezőleg: vámszedők, halászok, zélóták, bűnös emberek. Fiatalok és idősek. De késznek semmi képpen nem mondható emberek. Változásra szorulnak, és Jézus pontosan ezt adja meg nekik, amikor közel lép hozzájuk és vagy követésre hívja őket, vagy egyszerűen belép az életükbe. Ezen a ponton az addigi teljes lényegtelen lesz számukra, mert egy új világ nyitja ki kapuit, amelyben megadatik az újrakezdés lehetősége.

Zákeus azon napon ezt élheti át. Pedig minden körülmény akadályozta ebben. Szinte példa értékű, ahogyan a kistermetű ember elől mindenki eltakarja a Mestert. Akit egyébként abban a pillanatban látni akar. Olyan ez, mint a farizeus és vámszedő példázatában megjelenő sok-sok elbizakodott ember: ott vannak, de nem engedi - tudatosan vagy tudatlanul, hogy más is lássa a Mestert. De Zákeus kitartó, és még akkor is látni akar, ha meg kell magát aláznia. Mert egy fácskát megmászni, mint egy rosszcsont  gyermek, nem túl illő egy fővámszedőnek. De az Ő életében ez kellett a változáshoz, ez a fajta megalázkodás.

Zákeus története tanít minket. Arra, hogy ne takarjuk el senki elől az evangélium világosságát. Arra, hogy ha érezzük a hívást, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy oda tudjunk menni a szent közelébe. Arra, hogy Jézus olyan ember életébe is belép, akiről mi nem is gondolnánk. Arra, hogy képesek lehetünk befogadni őt. Arra, hogy teljesen meg tud minket változtatni. És arra, hogy ha elmúlt a régi, akkor vele együtt kezdhetjük az újat.