Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! Jn 14,27

Békesség. Talán az egyik legtöbbet használt szó a világtörténelemben. Azért, mert vágyunk rá. Egyénileg és közösségben, nemzetileg és világméretekben, keresztyénként és más vallások követőiként egyaránt. Keressük a békességet, gyártjuk az eszközöket és a papírhegyeket az elérése érdekében, de mégsem találjuk a valódi békességet.

De talán csak úgy vagyunk, mint a költő, aki megkerülte Isten után a világot, és mégsem találta. Pedig ott volt a háta mögött. Rossz helyen keressük a békességet. Azt gondoljuk, hogy nekünk kell kiharcol. Azt gondoljuk, hogy még egy szerződéssel, még egy szónoklattal, még egy fegyverrel elérhető. Azt gondoljuk, hogy ez is egyedül rajtunk, vagy inkább a "nagyokon" áll. Pedig az igazi békesség nem a világméretű szerződésekben, a felemás-baráti kézfogásokban, a fogadalmak egymásra pakolásában van, hanem a keresztben, Jézus Krisztus szabadításában. Ezt láthatja meg minden ember, aki képes a Lélek erejével letenni a szemfedőt, és felölteni Krisztus látását.

Megláthatjuk, hogy az igazi békesség felőle árad. Igaz, nem világi módon, de csüggedést és nyugtalanságot elkergető erővel. Igaz nem szerződéssel elismerve, sok aláírás tekintélyével ellátva, hanem egyedül a kereszttel szentesítve, egyedül egy névvel - Krisztussal - alátámasztva. Ha képesek vagyunk ezzel a békességgel élni az életünket, akkor világi szinten is, a hétköznapok békétlennek induló helyzeteiben, megélhetjük az igazi békességet. Akkor bátran hirdethetjük minden napon a békesség helyet a keresztet.

"Tegyék jól a dolgukat azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: "Kereszt, kereszt!" - de nincs kereszt!" (Luther Márton: 95 tétel)