Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. (Zsid 13,14)

Reminiscere Domini, azaz Emlékezzél meg Uram! Az előttünk álló hétnek ez a kulcsgondolata, amely a vasárnap ősi zsoltárának első sorából is szól hozzánk. Fontos a következő napokban szem előtt tartanunk, hogy emlékeznünk kell mindarra, amit a mindenható Isten tett értünk, és fontos erre emlékeztetni a körülöttünk lévő embereket is.

Ma az egész hét összefüggésében a távlatokra is emlékezhetünk. Talán ez az, amit legtöbbször elfelejtünk, vagy azért, mert nem tartjuk fontosnak, vagy azért, mert szándékosan nem akarunk tudomást venni róla. Arról a kikerülhetetlen valóságról, hogy keresztyén emberként távlatokat lássunk az életünkben és ennek a megváltozott látásnak a tükrében képesek legyünk életünk összefüggéseit is látni.

A megváltozott látásmód azonban nem tőlünk ered. Hanem attól, aki téged is és engem is nevünkön szólit. Attól, aki alapot ad az életünknek, és aki életünk minden napján emlékeztet minket arra, hogy szentek vagyunk, vagyis hozzá tartozunk. Erre az alapra építve lehetünk képesek a távlatokra való emlékezésre.

Annak a valóságnak a felismerésére, hogy nem a jelen állapot, a mindennapok küzdelmei és kihívásai, hanem az eljövendő élet lehet a szemünk előtt. Ha ez a valóság a lelkünk után az értelmünket is megragadja, akkor más szemmel tudjuk nézni életünket. Akkor nem a mindennapok kihívásai nem terhek lesznek, hanem lehetőségek. Akkor nem az emberek előtt való megfelelés, hanem az Isten előtt való megfelelés lesz fontos számunkra. Akkor nem kell dicsőséget és vagyont kell hajszolnunk, hanem annak fényében tudunk cselekedni, hogy az hitünkből fakad.