27Amikor a fiúk felnőttek, Ézsau a vadászathoz értő, szabadban élő ember lett, Jákób ellenben szelíd sátorlakó. 28Ezért Izsák Ézsaut szerette, mert ízlett neki a vad, Rebeka viszont Jákóbot szerette. 29Egyszer Jákób valami főzeléket főzött, amikor Ézsau fáradtan jött meg a mezőről. 30Ézsau azt mondta Jákóbnak: Hadd egyem ebből a vörös ételből, mert fáradt vagyok! Ezért nevezték el őt Edómnak. 31De Jákób azt felelte: Add nekem érte azonnal az elsőszülöttségi jogodat! 32Ézsau ezt mondta: Én úgyis folyton halálos veszélyben vagyok, mire való nekem az elsőszülöttségi jog? 33Jákób azt felelte: Akkor esküdj meg nekem azonnal! Ézsau megesküdött neki, így adta el elsőszülöttségi jogát Jákóbnak. 34Jákób meg adott Ézsaunak kenyeret és lencsefőzeléket. És ő evett, ivott, azután fölkelt, és elment. Ennyire semmibe vette Ézsau az elsőszülöttségi jogot. (1Móz 25,27-34)
Ézsau és Jákob. Egy nagy család középső nemzedéke. Két testvér. A mezőn lakó vadász és a sátorlakó hagyománytisztelő. Az apa kedvence és az anya szeme fénye. Az idősebb és a fiatalabb. Az első szülött és a sorban második. Két testvér, mint tűz és víz. Két testvér, akiknek az élete oly' sok ponton ütközhetett. Történetük a legismertebb Bibliai történetek sorába tartozik. De szemléltük-e már az életüket, és a kiemelt eseményt, az eltékozolt elsőszülöttségi jogot az utolsó mondat tükrében: "Ennyire semmibe vette Ézsau az elsőszülöttségi jogot."
Isten terve a legtöbb esetben nagyon más, mint az ember terve. Ember tervez, Isten végez - tartja a mondás. Sok mindent elképzelünk, kigondolunk, de sokszor kell azzal szembesülünk, hogy utunk egészen más irányba visz minket. Emberi képzeletünkkel kigondoljuk, hogy merre megy majd egy család útja, saját életünket, és az út során szembesülünk azzal, hogy Isten egészen váratlan dolgokat tartogat számunkra. Mert Ő más összefüggésekben látja a világot, az időt és az eseményeket. Más látással, amelyre mi nem vagyunk képesek, vagy csak utólag állnak össze az apró építőkockák teljes egésszé. Isten képes arra, hogy a másodikból, Jákóbból, elsőt faragjon. De nem azonnal, és nem feltétlen úgy, ahogyan azt Jákób gondolja. Mert Istennek nem csak szándéka, de ideje is van. Idő, amelyet azért ad nekünk, és adott Jákóbnak, hogy fel tudjunk készülni az előttünk álló élethelyzetekre, és hogy képesek legyünk értékelni azt, amit kegyelméből nekünk adott.
Ézsau nem a jellemével csúszik el, hanem azzal, hogy semmibe veszi Istentől kapott adottságát, azt a lehetőséget, hogy ő az elsőszülött. Jákóbnak pedig meg kell tanulni, hogy a cél elérése, jelenesetben a kieszközölt elsőszülöttség nem az ő cselekedete alapján, hanem Isten kegyelméből lehet az övé. Jákóbból Izraellé kell válnia.
Neked és nekem pedig egészen komolyan kell vennünk saját életünkben, hogy mit kaptunk Istentől. Milyen adottságokat, lehetőségeket és képességeket. Nem szabad lebecsülnünk a tálentumok jelentőségét, amelyeket azért adott Isten, hogy lehetőséget lássunk bennünk. Azt, hogy ezzel célja van Istennek az életemben. Felismerni, hogy Isten segítségével, és a személyes lehetőségem által Isten dicsőségére és embertársaim javára élhetek.
