Ne félj, ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz. (Józs 1,9b)

Merünk-e útra kelni? Valójában életünk minden napjának reggelén ezt a kérdést kell feltenni magunknak. Mert bár nincs új a nap alatt, mégis minden nap valami új kihívással nézünk szembe. Különösen igaz ez akkor, ha képesek vagyunk kiszakadni a mókuskerékből, és új utakra indulni. Nem a régi folyamatos elhagyására indulok, hanem arra a fajta keresztyéni lelkületre, hogy minden nap feltegyem magamnak a kérdést: ma mit kíván tőlem a mindenható Isten. Mert egészen bizonyos vagyok afelől, hogy Ő minden nap valami új tapasztalattal akar gazdagítani.

Van, hogy csak egy új érzés, egy új találkozás, egy új megoldási módszer kínálkozik a különböző élethelyzetekben, de van, hogy valami gyökeresen új magasodik előttünk. Az ilyen helyzetekben van igazán szükségünk arra, hogy felismerjük a (t)alapzatot a lábunk alatt, és képesek legyünk ennek fényében előre tekinteni.

A keresztyén ember élete, minden változástól függetlenül, folytonosan ezen a (t)alapzaton, Jézus Krisztus keresztjén kell hogy mozogjon. Mert egyedül így leszünk képesek minden helyzetben az erő, a szeretet és a józanság lelkével (2Tim 1,7) élni, csak így leszünk képesek legyőzni félelmeinket. A hétköznapok döntéseiben, és a nagy élet-forduló pontokon is, amikor valóban, valami merőben újjal kell szembesülnünk.

Életünk minden napján maga az Úr, sőt, egyedül az Úr lehet a biztos pontunk, aki velünk van, aki szárnyával takarva véd, aki tenyerén hordoz, aki tenyerébe vés, aki megőriz minden utunkon. Egyedül vele és általa lehetünk képesek megélni, hogy nem kell félnünk és rettegnünk, mert vele felkészülhetünk az előttünk álló akadályokra, és vele megélhetjük, hogy félelem és rettegés nélkül állunk meg a legkülönbözőbb élethelyzetekben, mert Ő velünk van, csendes vizekhez terelget és felüdíti lelkünk.