Jézus mondja: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. (Mt 25,40)
Tegnap arról írtam - többek között - hogy mit mondjuk. Ma a tekintetünket a szavakon túlra kell vezetnünk. Mert beszélni nagyon könnyű. Sok esetben nehezen szólalunk meg, de a legtöbb esetben nincs annál könnyebb, mint beszélni, vagy feleslegesen fecsegni.
Sokszor vagyunk így keresztyénségünkkel is. Büszkén hirdetjük minden felé, hogy hittanra járatjuk gyermekeinket, keresztelőt és egyéb eseményeket tartunk a családban, s ha éppen olyan helyzet hozza, akkor azt is bátran vállaljuk, hogy mely felekezethez tartozunk. Vagy nem "reklámozzuk" magunkat ennyire, de csak beszélünk olyan alapvető keresztyéni értékekről, mint a szeretet, hit, remény, békesség, megbocsátás, mert a szívünk szándéka köszönő viszonyban sincsen ajkunk vallástételével.
Egyáltalán nem mindegy, hogy mit szólnak szavaink, kiről teszünk bizonyságot. De ugyan így nem mindegy az sem, hogy cselekedeteink hogyan igazolnak minket. A keresztyén ember hite mindig cselekvő hit. Nem azért, mert így bármit elérhet, nem azért, mert ettől bármit is várnánk. Egyszerűen azért, mert ez fakad lényegéből. Jó fa, jó gyümölcsöt fog teremni, s az élő hit nem fog megállni a szavak erdejében, hanem cselekedetekre indul.
Jézus szava minden embert int: ha csak eggyel is megtettétek velem tettétek meg, de ha eggyel nem tettétek meg, velem nem tettétek meg. Soha nem szabad elmulasztani a másik emberrel való törődést. Soha nem szabad lebecsülnünk a kezek evangéliumának erejét, mert egy jó szó, egy látogató pillantás, egy falat kenyér, vagy egy órányi testvéri közösség többet ér, mint ezer szó.
