Mindre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. (Fil 4,13)

Nem túlzás azt mondani, hogy a világ egy jelentős része hónapokon keresztül Star Wars lázban égett. Jól kitalált stratégia alapján, lassan csepegtették a trailereket, plakátokat, interjúkat, hogy mindenkinek szinte a bőrébe ivódjon, hogy megint valami zavar van az erőben.

Az erő azonban nem csak a fent említett univerzum egyik kulcsfontosságú része, amelynek megléte, vagy meg nem léte sorsokat dönt el. Az erő a mi hétköznapjainkban is jelen van. Igaz, más formában. A böjti idő kezdetén éppen ezért nagyon is időszerű a kérdés: hogyan állunk az erőnkkel? Fontos kérdés ez, hiszen áldott időben járunk. Amikor az egyház és saját kegyességünk ritmusa is az önvizsgálatra, és ezáltal Isten-kapcsolat vizsgálatára indíthat minket. Ebbe pedig az is óhatatlanul beletartozik, hogy szemügyre veszem, hányadán állok az erővel.

Lehet, hogy éppen szétvet, és azt gondolom, hogy hegyeket tudok megmozdítani. De ahogyan Góliátnak elég volt egyetlen apró folyami kavics, úgy a túlontúl elbizakodott erőnek is elég egyetlen egy apró probléma, hogy darabokra törjön, és maga alá temessen mindent.

Lehet, hogy éppen a hiányát érzem, és azon gondolkozom, hogyan töltekezhetnék fel, hiszen annyi minden vesz körül, annyi mindenre kellene, időt és energiát szakítani. Leggyakrabban talán ebben a helyzetben vagyunk. A soha nem elég állapotában. Ahol mindig  jó volna még egy perc, még egy energia löket, még egy kis hely,még egy, még egy,még egy. 

Valójában azonban a két állapotnak vagy egy közös metszete: a tehetetlenség állapota. Mert teljesen mindegy, hogy a hegy sziklás ormán. vagy a szakadék mélyén ismerjük fel, hogy képtelen vagyunk tovább menni saját erőnkből.

Pál apostol hitvalló szavai azonban örömöt sugároznak mindkét helyzetben: mindenre van erőm. De nem magamtól, nem azért, mert az erő az én tehetségemből velem van, hanem azért, van erőm, mert az nem tőlem származik. Paradox módon pontosan ez tölthet fel erővel. Hogy van Valaki, Jézus Krisztus, aki megerősít, aki erőt ad és aki felemel. Aki akkor is mellettem van, ha már semmi erőt nem érzek magamban. Aki akkor is mosolyt csal az arcomra, ha semmi okom a derűre. Miért? Mert megmutatja, hogy minden tőle függ, tőle indul és hozzá érkezik.