Andráskereszt

Vigasztalás

2017. január 22. - Halasi András

Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket. (Ézs 66,13)

Szíven markol bennünket a Szentírás logikája, nyelvezete: Isten, aki szerető Atyakénk gondoskodik rólunk, megvéd bennünket, megdorgál, de kitárt karral mindig hazavár, úgy vigasztal téged és engem, mintha csak az édesanyánk volna. Csodálatos ez a kettőség, ahogyan a reménység szerint sokak által ismert apa és anya képe benne válik eggyé és tökéletessé. Talán mindannyian érezzük, hogy szükségünk is van erre.

Mindenek előtt azért, mert ez azt is jelenti, hogy gyermekek vagyunk, akik belátták, jó nekik, ha vigasztalást kapnak. Képesek lehetünk arra, hogy levetkőzzük minden dacunkat, és oda rohanjuk az Istenhez, ahogyan gyermekként sírva rohantunk anyánkhoz, mert tudjuk, ott biztosan lesz gyógyír a sebeinkre. Óriási bizalom ez, és Isten kegyelme, hogy a miénk lehet. Egyedül azért, mert Krisztus a kegyelméből megadta ezt nekünk.

Azért, hogy életünk minden napján ebbe kapaszkodjunk. Van, hogy nehéz a kapaszkodás, amikor felfoghatalan dolgok történnek körülöttünk. Amikor gyermekek, fiatalok szívdobbanaása szűnik meg egy pillanat alatt, és családok életében törik meg valami, ami addig egész volt. Imádkozzunk ezekben a napokban azokkért a családokért is, akik gyásszal élnek a szívükben, mert gyermekeik nem tértek haza. Imádkozzunk, és kérjük a vigasztalás Istenét, hogy helyezze el minden ember szívébe: Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://andraskereszt.blog.hu/api/trackback/id/tr2012144149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.