De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket. (Tit 3,4-5)

Keresztyén életgyakorlatunk egyik legfontosabb része, hogy számot vetünk azzal, mit tettünk meg, vagy mit mulasztottunk el, mit tettünk jól, vagy mi volt az, ami miatt bűn terhel bennünket. Ezt a számadást megtehetjük az istentiszteleten, de megtehetjük, sőt tegyük is meg csendes imádságban nap, mint nap. És ha őszinték vagyunk, akkor egy-egy ilyen elcsendesedés után azt kell látnunk, amit a kappernaumi százados is kimond Jézus színe előtt: Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj!

Ugyanakkor mindez nem sorozatos önmarcangolás. Hiszem, hogy a keresztyén embernek nem azért kell szembenéznie bűneivel, hogy aztán a padlón csússzon a gyalázattól, és még jobban összetörjön. Azért nézhetünk és azért kell szembeznéznünk bűneink terhével, mert egyedül így láthatjuk meg, hogy mégis, minden ellenére van kegyelem. Neked és nekem egyaránt.

Sőt! Megláthatjuk azt is, hogy ez a felemelő, bűnbocsátó kegyelem tőled és tőlem is független, mert nem kötődik semmihez a mi igazságainkból. Óriási áldás ez. Mert ha belegondolunk, a mi igazságainkról oly’ sokszor derül ki, hogy részben, vagy egészben tele vannak hamissággal, viszont Isten igazsága, amely Krisztusban lett nyilvánvalóvá, maga a teljes igazság. Benne rejlik az az ajándék, hogy erre való tekintettel, egyedül irgalomból üdvözített minket, téged és engem egyaránt az Atya, vagyis Jézusra való tekintettel magához vonztott minket.

Ma és életünk minden napján ebben a kapcsolatban élhetjük meg, mit jelent egészen személyesen, hogy Jézusban Isten jósága és emberszeretete jelent meg, és általa minden őszinte számvetés és bűnbánat után megszólalhat a hálaadás hangja, mert Vele felismerjük a számtalan áldást, és Általa átéljük a bűntől való szabadulás lélek emelő élményét.