Hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok! (Mk 9,7)

Csodálatos élmény meghallani, megérezni az Isten jelenlétét. Egy-egy énekben, amikor érezzük, ez most több egyszerű dallamnál és szövegnél, mert az Isten ott van mellettünk. Egy-egy imádság közben, amikor tudjuk, megmagyarázhatatlan módon, hogy nem a levegőbe beszélünk, hanem valóban az élő Úrral beszélgetünk a belső szobánkban. Egy-egy testvéri beszélgetés közben, amikor tudjuk mindannyian, hogy van még Valaki a szobában, aki minden jelenlévőt egyazon gyülekezet, egyazon test tagjaivá formált. Olyan pillanatok ezek, amikor te és én egyaránt szívesen mondanánk Péterrel, Jakabbal és Jánossal együtt: Uram, jó nekünk itt lenni! És hiszem, hogy mi is ugyan úgy sátrat akarnánk készíteni, még akkor is, ha tudjuk jól: az Isten nem emberkéz alkotta hajlékban lakik.

Miért? Hiszem, hogy azért, mert ezek a pillanatok Krisztusra mutatnak. Azért akarunk ott maradni, azért akarjuk nyújtani ezeket a perceket, mert érezzük, mekkora öröm és mekkora kegyelem Jézus Krisztus, Isten szeretett Fia közelében lenni. Mégpedig azért, mert az a szeretet, amellyel Őt szereti az Atya, tovább árad feléd és felém. Ebben a kiáradó, túlcsorduló kegyelmes szeretetben pedig jó elidőzni.

Sőt! Hiszem, hogy lehetséges elidőzni. Mert nem csak pillantok, és nem csak „olykor-olykor” élmények adatnak neked és nekem, hanem figyelmes szívvel és lélekkel élve minden napon érezhetjük Krisztus jelenlétét. Ez rejlik abban a felszólításban, ami a fenti ige végén áll: Őt, vagyis Krisztust hallgassátok. Nincs ennél jobb tanács az életünkben, és nem is lesz soha. Ma és életünk minden napján arra hív minket a mindenható Isten, hogy minden élethelyzetben, ködben és tiszta időben egyaránt, lássuk és halljuk meg Jézus Krisztust, és érezzük át azt a kegyelmet, hogy jó az Ő közelében lenni, mert felőle szeretet árad. És higgyük el, hogy ez akkor is átélhető minden napon, ha nem építünk sátrat, mert Isten országa és Jézus Krisztus közöttünk van.