Megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete. (Tit 3,4)

Egészen lélek emelő belegondolni, hogy az a csoda, amely az első karácsonykor megjelent a világban, újra és újra megjelenhet az emberi szívekben. Hiszem, hogy ezt is hirdeti karácsony ünnepe: egyszer megjelent a szeretet és a jóság, valóban végérvényesen és valóban a föld végső határát is beragyogó módon, de ez a csoda mégis úgy végérvényes, hogy benned és bennem naponként megújul. Erről beszél az is, hogy már az első csoda tapasztalók, a pásztorok, sem tudtak mást tenni: teljesen megújult élettel dicsőíteni az Istent.

Isten megjelent jósága és emberszeretete, amely Krisztusban lett nyilvánvaló a világ számára, ugyanis nem mást jelent, mint megújult életet. Olyan földi vándorutat, amelyben egyrészt természetes, hogy ebből a szeretetből és jóságból élünk minden napon. Ez késztet bennünket az őszinte bűnbánatra, ez csal igaz mosolyt az arcunkra és ez tesz minket késszé arra, hogy minden időben, akár a legzordabb életszakaszokban is Krisztusról tegyünk bizonyságot.

Isten Krisztusban nem látszat kegyelemre és nem látszat keresztyénségre hívott el minket, hanem arra, hogy a pásztorokkal, az angyali kórussal, az apostolokkal és István vértanúval együtt bátran hirdessük: Isten meglátogatta az Ő népét. Téged és engem egyaránt arra hív az Isten, hogy hirdessük szavainkkal: az Ige, az igaz világosság, testé lett, de hirdessük tetteinkkel, hogy ez milyen felfoghatatlan jóságot és emberszeretet jelent a világ számára. Hiszem, hogy karácsony ünnepe nem csak két nap az egyházi évben, hanem olyan alap, ahová visszatérhetünk, és megláthatjuk, főként nagypéntek és húsvét fényében, hogy mennyire szereti az Isten az embert. Mert Ő érted és értem jött a világba, és hiszem, hogy Ő világosítja meg lelki szeminket, hogy meglássuk, milyen reménységre hívott el minket (Ef 1,18).