Jézus mondja: Senki sem varr foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás tovább szakítja, az új a régit, és még nagyobb lesz a szakadás. (Mk 2,21)

Régi és új. Olykor tanulságos lehet belegondolnunk ezekbe a fogalmakba. Mert a mindennapok forgatagában gyakran elmegyünk mellettünk, és úgy szórjuk őket, sokszor a szó szoros értelmében, hogy észre sem vesszük, mi minden változott meg körülöttünk. A régit porosnak ítéljük, az új után kívánkozunk. Vagy pont fordítva: félünk az újtól, és visszasírjuk a régit. A helyzet hozza mikor, melyik utat választjuk.

Jézus egészen különös összefüggésbe állítja a régi és az új fogalmát. Teszi mindezt úgy, hogy közben a böjtről tesz bizonyságot. Ádvent van, ami lila színével is jelzi, hogy bár növekszik a fényesség, bár már-már hallatszik a világban az angyali glória, most még várakozunk, készülünk, mégpedig bűnbánattal teljes csendességgel. Ebben az összefüggésben pedig helye van annak is, hogy megvizsgáljuk, ott van-e az életünkben a régi út, ami elvisz Istentől?

Jó ilyenkor megállni, és hálás lehet az, aki Isten lehetőséget ad a számadásra. Jó, ha a Lélek arra indít minket, hogy feltegyük a kérdést: Mi az, amiben megmutatkozik a  te és az én életemben – Illés szavaival élve – a kétfelé sántikálás? Azok a helyzetek, legyen akár gondolatok, szavak vagy tettek, amikor megpróbáltuk a lehetetlent: kicsit a gonosznak és kicsit az Istennek is engedtünk. Nem sántikálhatunk kétfelé, és nem lehet a végtelenségig foltozgatni életünk ruháját, azt képzelve, hogy a sok új folt, a sok újbóli, „keresztbe tett ujjas bocsánatkérés” majd összetartja azt.

Isten Jézus Krisztusban, az élnék lépő kegyelem által egyszeri és egyben naponkénti megtérésre hív. Egyszeri megtérésre, amelyben megkapjuk a fehér, szakadásmentes ruhát, amely azonban embervoltunk miatt naponta beszennyeződig. De az ő kegyelméből ezt moshatjuk tisztára naponként, amikor rá tekintve kimondjuk, Krisztusért kérjük, hogy Ő őrizzen minket, Ő bocsássa meg bűneinket, Ő tegyen minket kedvessé és Ő adja mellénk angyalát, hogy senki és semmi ne vehessen erőt rajtunk, sőt másoknak is megmutassuk, van élet a foltozgatáson túl. De egyedül Benne és egyedül Által.