Mert én tudom, hogy az én megváltóm él. (Jób 19,25)

Bizonyosságban élni az életünket nagy ajándéka az Istennek. Olyan életet jelent az, ahol azért is valóság a prédikátor szava – ne aggódj a holnapért – mert az életünk alap esetben valóban nem ad okot az aggodalomra. Van mivel ruházkodnunk. Van étel a hűtőben. Szerető család vesz körül bennünket. Van munkánk, amelyben kiteljesedhetünk. Van egészség, amelyben teljes egésznek érezhetjük magunkat. De valóban ennyit jelent a bizonyosság? Mi van akkor, ha ezek közül bármelyik kicsúszik a talpunk alól?

Hiszem, hogy az igazi bizonyosság ennél sokkal többet jelent. Többet azért, mert minden, ami emberi, és körbevesz minket, ami úgy tűnik nem múlik el soha, olyan, mint a szalmaláng. Ma még van, de ki tudja, mit hoz a holnap. Sem te, sem én nem tudhatjuk, hogy a földi kincseink közül, mi az, amit holnap már nem mondhatunk magunkénak. Egyszerű példával élve: ki gondolta volna, hogy autó, házfal, tető és termés egy szempillantás alatt semmivé lesz az idei nyáron, amikor fél Vas megyét – és még sok országrészt – letarolt a jégverés. Pedig minden a miénk volt. Pedig megdolgoztunk érte. Mégis, nem tehetünk mást, mint riadtan néztük az elmúlást az ablakon keresztül.

Az igazi bizonyosság ennél többet jelent. Pontosan azért, mert nem a földi dolgokra, hanem az Istennel való kapcsolatra vonatkozik. Tudom, hogy az én megváltóm él. Valójában ennél több nem kell. Nem azért, mert ettől jól lehet lakni, vagy ettől nem fázunk, hanem azért, mert ha ez az egy mondat az alapbizonyosságunk, akkor teljesen más hozzáállással leszünk az élet többi dolga iránt. Hiszem, hogy eltűnik az életünkből a felesleges feszültség, és a helyét átveszi az Isteni nyugalom, amely nem beletörődés, hanem aktív Krisztussal járás.