Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja. (2Kor 6,2b)
Az én szeretett Csöngémet is megjárt Petőfi óta tudjuk, vagy legalábbis ő írta le először, hogy Pató Pál úrral együtt mindannyian nagyon „ráérünk arra még”. Ez a mentalitás tölti ki az életünket a legtöbb esetben, de beszélek inkább most a magam nevében. Sokszor vettem, veszem észre magamon, hogy tologatom a dolgokat, hogy a lehető legégetőbbeket veszem előre, a többi pedig úgyis ráér. Egyszer azt fogalmaztam meg magamnak és aztán igehirdetésben a gyülekezetnek, hogy ezzel csak az a baj, hogy valahogy mindig az Isten dolgai kerülnek a háttérbe, és így mindig az sérül, aminek a legfontosabbnak kellene lennie: imádság, Bibliaolvasás, elcsendesedés, Istennek tetsző életgyakorlat. Csupa olyan dolog, amelyet ha komolyan átgondoljuk, te és én egyaránt, akkor látnunk kell azokat a helyzeteket, amikor ezek sérültek. Pedig Pál apostollal együtt mi is vallhatjuk, sőt ez keresztyén hitünk együnk szilárd sarokköve, hogy nem tegnap és nem holnap, hanem most, ebben a pillanatban van a kegyelem ideje.
Sokszor írok talán arról, hogy az Isten logikája, időszemlélete nagyon más, mint a mienk. Teszem ezt leginkább azért, mert életünk folyamán ezt is újra és újra tudatosítanunk kell, mert sorra jönnek azok a helyzetek, amikor szembe kerülünk gondolatban, szóban és cselekedetben ezzel az egészen különleges Isteni hozzáállással. Pedig Isten ideje egészen világos: most kell Őt komolyan vennem, most kell meghallanom az Ő szavát. Egyszerűen azért, mert ki tudja, mit hoz a holnap. Lesz-e valaki, aki holnap is beszél nekem a kegyelmes Istenről, aki érted és értem adta oda Fiát? Lesz-e lehetőségem arra, hogy Bibliát olvassak, templomba menjek, vagy képletesen, vagy a szó szoros értelmében elüldöznek és ellehetetlenítenek a keresztyéni életgyakorlatban? És még sorolhatnánk a számtalan példát.
Isten ideje nem a mi időnk. Én ezt azonban áldásnak érzem. Azért, mert így is megmutatkozik a kegyelem, elsősorban abban, hogy Isten nem a Pató Pál úr féle mentalitással van irántad és irántam, hanem most, ebben a pillanatban árasztja kegyelmét a világra, egészen addig a pillanatig, amíg az általa kiszabott idő véget nem ér. De azért is áldás ez, mert így én személy szerint újra és újra, minden aktuális mostban megélhetem a kegyelmet, az élet legapróbb dolgaiban.
Végül pedig egy rövid gondolat: az üdvösség nem csak a földi élet végétől kezdődhet. Az üdvösség azt is jelenti, hogy most, ebben a percben a kegyelem miatt közel lehetünk Istenhez. Most van a kegyelem ideje, amikor Isten megszólít, néven nevez, gyermekévé fogad, és most van az üdvösség napja és ideje, amikor egészen közel lehetünk az Atyai házhoz, az Isten szeretetéhez, ahonnan senki és semmi, sem magasság és sem mélység nem szakíthat el minket.
