És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Fil 2,11)
Milyen hatalmas erő lenne abban, ha képesek lennénk egy nyelvet beszélni? Ha képesek lennénk úgy megszólalni, hogy azt egyaránt értsék Los Angelesben és Pearsben, Helsinkiben és Pretoriában? Ha képesek lennénk úgy beszélni, hogy azt megértse a kisgyermek és az aggastyán? Ha képesek lennénk...
Képesek vagyunk! Nem emberi nyelvvel. Nem valami folyton trendivé váló szupernyelvvel, amely átível korokon és nemzetek. Pontosabban mégis. Csak kicsit másképp. Nem emberi oldalról, nem a lingvisztika tudományán keresztük, hanem Isten egységet teremtő szaván át. Aki nem más, mint maga Krisztus.
Krisztus maga Isten szava. Az a szó, amely képes teremteni a semmiből valamit. Ami képes életre hívni a természetet, téged és engem. Amely benne testé lett, hogy aztán a mi bűneink miatt a kereszten áldásra tárt karokkal egyesítsen minden embert. Istennel és egymással. Benne és általa szólal meg ma is a korokon és nemzeteken át szóló, folyton megújuló és folyton állandó, áldást közvető szó.
Ez a szó pedig valóban minden embernek szól. A küldés egészen egyértelmű: menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet, mert Ő azt akarja, hogy minden ember Krisztus vallja Urának. Mert nincs más út, egyedül Krisztus.
