(Jézust szülei) három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. (Lk 3,46-47)

Szigorú tekintetek, sugdolózás, nemtetszés, odamondogatás. Gyermek a templomban???

Mosolygós arcok, megértés, segítőkész szavak, elfogadás és befogadás. Gyermek a templomban!!!

Két hozzáállás, két megközelítés. Hiszem, hogy egyház csak az egyikből épülhet. Mert az elfogadás valahol itt kezdődik. A gyülekezet minden tekintetben emberi épüléséről nem is beszélve. A példa pedig - ahogy mindig - keresztyénként maga Jézus. 

Aki ott van a templomban. Mert tudja, hogy ott van a helye. És a történetben az a csodálatos, hogy már itt megcsillan valami az Ő Messiási valóságából. Mert mindenki csodálkozik rajta. Hiszen Ő csak egy gyermek?! Mégis, ez a gyermek képes ámulatba ejtő módon felelni, és reménység szerint képes a mi figyelmünket is felkelteni. Fontos számára az Atya közelsége, és arra hív minket, hogy legyen nekünk is fontossá. Sőt! Tudjuk ezt eleven erővel tovább adni. Még a gyermekeknek is. Akik talán kicsit hangosabban, kicsit játékosabban, kicsit élőbben dicsérik az Örök Istent. Legyünk élő tanúkká, akik ugyanazt a szeretet adják tovább minden embernek, amit mi megtapasztaltunk. Hirdessük együtt a zsoltárossal, hogy egyedül Isten intelmeiben gyönyörködünk, azok a mi tanácsadóink. És ha így teszünk, akkor hiszem, hogy őszinte örömmel mondjuk majd ki: gyermek van a templomban!