Jézus mondta: Egy embernek volt két fia. Az elsőhöz fordulva ezt mondta:
Fiam, menj el, dolgozz ma a szőlőben! Ő így felelt: Nem akarok.
Később azonban meggondolta magát, és elment. (Mt 21,28-29)

Nem akarok. Kemény és egyértelmű válasz. Válasz a hívásra, válasz a munkára biztatásra. Annak a teljesen nyilvánvaló kifejezése, hogy más úton akarok járni. Mert nincs kedved, képességem, akaratom, szándékom, időm, vagy bármi másom, amit fontosnak tartok a feladat elvégzéséhez. Valamiért terelni akarok. Valamiért hárítom magamtól nem csak a feladatot, hanem az azt rám bízó személyt is.

Nem akarok. Még akkor sem, ha maga a Mester bízna meg feladattal. mert annyi minden fontosabb és kedvesebb lehet körülöttem. Annyira könnyebb megfelelni másoknak. Közvéleménynek, politikának, családnak, barátnak, saját magamnak. Nem kell találgatni, nem kell gondolkodni, mert a másik szemébe, reakcióiba lehet nézni, amelyeket valljuk be, könnyű, de legalábbis könnyebb felismerni, mint az Isten útját. Nem akarok. Ez a mondat minden emberé. A tied és az enyém. Nem azért mert képtelen vagyunk akarni, hanem azért, mert magunktól képtelenek vagyunk az Isten előtti jót akarni.

De van Valaki a nem akarok túlpartján. Maga az Isten. Aki vámszedőket, bűnösöket, paráznákat, betegeket, sérült életű embereket, téged és engem keres. Azért, hogy alkalmassá tegyen a jelzők nélküli életre. Azért, hogy akadálymentesítse az életünket. Azért, hogy Lelkével képessé tegyen a jó akarására. Hogy mindenhol Őt keressük, és mindenki felé Őt mutassuk meg. Hogy felismerjük, alkalmasak vagyunk a munkára, az Ő szolgálatára. Hogy felismerjük, Ő szeret minket és mindenkit magához hív. Nem azért, hogy mint jelzett emberek éljünk Vele, hanem azért, hogy megváltozzon az életünk, és bűneinktől szabadulva hozzá tartozzunk. Mert Ő halálával és feltámadásával megváltott minket.

Akarom, amit Te Uram, és megyek arra, amerre Te küldesz engem.