Az előtte haladók és az őt követők pedig ezt kiáltották: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban! (Mk 11,9-10)

Szeretek úgy Bibliát olvasni, hogy beleélem magam abba a helyzetbe, amelyet a szentíró éppen elénk tár. Ajánlom ezt mindenkinek, mert így valami egészen különleges élményben lehet részünk. Érezhetjük az illatokat, hallhatjuk a hangokat, és reményég szerint megtaláljuk azt a szereplőt is, akinek éppen a helyébe érezhetjük magunkat. A fenti pár sorban én valahol a Jézus előtt, vagy éppen után menetelő sokaságban vagyok, és szívem mélyén ott lüktet mindaz a gondolat, amelyet az evangélisták feljegyeztek arról a vasárnapról, s amelyet belesűríthetünk ebbe a szóba: Hozsánna!

Hozsánna! Ez a szó, s minden ádventi várakozás, amely benne foglaltatik, minden ember szívének mélyén ott akar lüktetni. Nem csak virágvasárnapon, hanem életünk minden napján. Azért csodálatos ez a történet, mert veled és velem akar újra és újra megtörténni, hogy életünk legmélyebb helyzeteiben is megérezzük, milyen az, amikor az Áldott kopogtat a szívünk ajtaján, milyen az, amikor már éppen elcsúsznánk, vagy éppen elestünk, de Ő felemel minket.

Isten Krisztusban meg akar érkezni az életünkbe. Azért, hogy közel hozza hozzánk az Ő eljövendő országát, hogy már itt a földön megérezzünk valamit abból a hatalmas kegyelemből, amelyet Ő jelent a világ számára. És azért, hogy a hozsánna a te és az én ajkamon is felhangozzon, hogy te és én egyaránt ott legyünk a tanítványok seregében, akik messzire kiáltják a világba, hogy áldott, aki megérkezett, áldott az Isten alázatos Báránya, aki azért jött, hogy minden ember békességet szerezzen. Ezért pedig méltán ujjong az ég és a föld.