Íme az Úré, a te Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden, ami rajta van. (5Móz 10,14)

Csodálatos azzal a biztos hittel járni a világot, hogy minden, ami körbe vesz minket Isten határkörébe tartozik. Ott visszhangzik a gondolataimban a teremtés történetének visszatérő mondata: minden, amit Isten alkotott, igen jó. De a kérdés az, hogy mi hogyan bánunk ezzel a világgal?

Két út van előttünk: vagy felismerjük Isten nagyságát alkotásaink értelmes vizsgálata révén, és ezzel egyúttal azt is meglátjuk, hogy igenis van felelősségünk a teremetett világ iránt, vagy kihagyjuk Istent a képletből, és mindent tulajdonként kezelünk. Ezzel pedig oda jutunk, ahol nagyjából most tart az emberiség. Szomjúság Bolíviában, olvadó Északi sark és még sorolhatnánk. Nap, mint nap milliók halnak meg amiatt, mert nem vesszük elég komolyan, hogy mit jelent, hogy Isten adta nekünk ezt a földet. Mit jelent a felelősség, a gondoskodás, amivel megbízott minket a Teremető.

Szükségünk van arra a felismerésre, hogy hol van a helyünk a világban. Hiszem, hogy ez a megtérés útján lehetséges, mégpedig naponként. Újra és újra komolyan véve azt, hogy Isten kegyelméből vagyunk ebben a világban, és Isten mérhetetlen jóságából vagyunk ott, ahova Ő helyezett el minket azért, hogy az Ő dicsőségét és embertársaink javát szolgáljuk.