Andráskereszt

Krisztusé vagyok!

2016. február 18. - Halasi András

[Pál és Barnabás] elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. (ApCsel 14,27)

A keresztyénségen belül ma nagyon sok problémát láthatunk. Valóság, hogy már nem beszélhetünk keresztyén Európáról, valóság, hogy az egyházaknak olyan társadalmi elvárásokkal kell szembe nézniük, amelyekkel korábban soha. Valóság, hogy a keresztyénség egyre fogyó létszáma között, amikor itt Magyarországon recsegve a fejünkre szakad a népegyház maradványa, akkor az egyház sok olyan dolgon vitatkozik, amelyek valójában lényegtelenek, amelyeknek jól meg kellene férnie egymás mellett. Valóság, hogy megszólalásunkban sok mindent figyelembe kell venni, mert egyáltalán nem mindegy, hogy mi lesz a következménye......vagy talán mégsem?

Mindenben lehet kompromisszumokat kötni egészen a lelkiismeret szabadságának határáig. Valóban mindegy, hogy hogyan hirdetjük az evangéliumot egészen addig, amíg az evangéliumot hirdetjük. Minden embernek. Az újszövetség tanúságtétele számomra teljesen világos: tegyetek tanítvánnyá minden népet. Mindenkit, akivel csak találkoztok, s a többiekkel majd a Lélek foglalkozik. Mindenkit, de ne fegyverrel, hanem az evangélium szavával, elbeszélve, milyen nagy dolgokat tett velünk az Isten. Elbeszélve, hogy megszabadított minket, és értünk küldte el egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. Bizonyságot téve arról, hogy aki megismerte az evangéliumot, a tiszta tanítás nyomán, annak már világos kell hogy legyen, a Lélek által, hogy nincs más út, egyedül Krisztus.

Erről pedig mindig bátran bizonyságot tehetünk. Valójában ez a legfontosabb, és minden keresztyéni megszólalásunk zsinórmértéke. Vállalom-e, hogy Krisztushoz tartozom? Vállalom-e, hogy nem a politikai korrektség, hanem a teológiai korrektség sugárzik rólam, és akkor is meg merek szólalni, Krisztus nevében, és merek inteni, feddni, tanítani, ha társadalmilag rosszul jövök ki belőle? Merem-e vállalni Krisztus keresztjét életem minden napján, tudva, hogy az Ő szeretet minden mást elfedez az életemben, vagy fontosabb, hogy a társadalmi elfogadottság okán fejet hajtsak a korszellemnek?

Az evangélium tanítása egyértelmű: minden embernek hirdetni, milyen nagy dolgokat tett velünk, veled és velem az Isten!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://andraskereszt.blog.hu/api/trackback/id/tr638401272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.