Az Úrnak minden útja igaz, és minden tette jóságos. (Zsolt 145,17)

Nehéz emberileg olyan "utat" mondani, amelyben ne találnánk álnokságot, vagy legalábbis egy csepp hamisságot. Valamit, ami megfertőzi, ami miatt vagy elkerüljük, vagy pedig kénytelen-kelletlen megbarátkozunk vele. Ilyenek a mi útjaink. S ez egyáltalán nem közhely. Mert ez, vagyis az emberi "utak" és tettek tökéletlenégének a felismerése, az alapja annak, hogy egy teljesen más nézőpontból tudjuk vizsgálni az életünket. Észre kell vennünk, hogy önön erőnk csak délibáb, és fel kell ismernünk, hogy ami útjaink soha nem visznek közelebb Istenhez, még csak meg sem közelítik őt. Fel kell tekintenünk, hogy meglássuk azt, aki helyes utat mutathat.

Ez a Valaki pedig egyedül a Mindenható Isten. Igaz, sokszor nehéz elfogadni az Ő igazságát, az Ő tetteinek jóságos voltát, de legyenek előttünk a Szentírás alakjai. Akik sok szenvedés és megpróbáltatás ellenére példát adnak nekünk, hogy fel lehet ismerni és el lehet fogadni az Úr útjait. Keresztyéni életünk minden napján valójában erről kell bizonyságot tennünk: hiszem, hogy Isten útja igaz, és nem visz tévútra, vakvágányra. Hiszem, hogy Isten tette, amelyet a világ életében, és az én életemben véghez visz: jóságos. Még akkor is, ha emberi szemmel nagyon nem tűnik annak, és még akkor is, ha én egyáltalán nem látom benne a végső, jóságos célt. Újra és újra szem előtt kell tartunk, hogy Isten nem a mi mércénkkel mér, és nem a mi kategóriáinkban gondolkozik, még akkor sem, ha mi nem tudunk máshogy, mint emberi szavakkal beszélni róla.

Legyen ez minden napunk egyik indító pontja: nem azért igaz Isten minden útja, és jóságos minden tette, mert a mi tapasztalati rendszerünkben annak számít, hanem azért, mert a Szeretet Istenétől ered, aki egyszülött Fiát adta értünk, hogy a szeretet diadalmaskodjon a világban.