Andráskereszt

Meghallgatás

2016. december 17. - Halasi András

Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. (Zsolt 116,1)

A meghallgatást nyert szavak felemelik a szívet. Gondoljunk bele! Milyen öröm, ha úgy tudunk valakivel beszélgetni, hogy közben nem néz másfelé, nem foglalkozik láthatóan mássál és nem érződik rajta teljes bizonyossággal, hogy miközben velünk társalog, valójában egészen máshol jár. Két ember közötti igazi, mély beszélgetés kincs minden időben.

Ezen az alapon elgondolkodva bátran jelentem ki, hogy az Istennel való őszinte beszélgetés, az imádság és az abban megtapasztalt meghallgattatás mégnagyobb kincs és óriási kegyelem neked és nekem. A Szentírás egésze arról tesz bizonyságot, hogy te és én, minden egyes ember megkaptam azt a lehetőséget, hogy bármikor és bármilyen helyzetben imára kulcsolja a kezét, és Isten színe elé vigye mindazt, ami a szívében van.

Ez nem egyszerű felsorolás holmi hibabejelentő automatának, nem kényszer és nem robotikus mormolás, hanem valódi és őszinte beszélgetés, amelyben hiszem, hogy Isten válaszol. Mert a meghallgatásban a válasz is benne foglaltatik. De erre nyitottnak kell lenned neked és nekem egyaránt. Nyitottnak arra, hogy felfigyeljünk életünkben Isten végtelen kegyelmére, amelyben ott vannak a válaszai a kérdéseinkre, kétségeinkre és kéréseinkre. Lehet, hogy olykor egészen látványos módon, de lehet, hogy elrejtve.

Egy azonban biztos: Isten Jézus Krisztusért téged és engem is meghallgat. Ez pedig nem csak a zsoltárost indíthatja szeretetre, hanem minden embert. Olyan szeretetre, amely valójában életgyakorlat lesz, egy imádságos élet gyakorlata. Hatalmas kegyelem megtapasztalni, hogy valóban minden helyzetben van helye az imádságnak, és hatalmas kegyelem megtapasztalni, hogy az imáink nem csak rólunk szólnak. Mert az Istennel való beszélgetéseinkben helyet kap a másik ember is. Ezáltal pedig az egész világ egy közösség formálódik, amelyben azért természetes a meghallgatás, mert Isten van a középpontban.

A bejegyzés trackback címe:

https://andraskereszt.blog.hu/api/trackback/id/tr612054667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.