Andráskereszt

Egy ember ment fel a templomba

akiben ott volt a farizeus és a vámszedő

2016. augusztus 07. - Halasi András

Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.
(Lk 18,9-14)

vamos_es_farizeus.jpgA mai vasárnap evangéliumi szakasz nem elsősorban a templomtól távoliaknak szól, hanem azoknak – minden korban és minden helyen – akik valamilyen módon már ott van az élő Isten közelében. Akik már érzik a hívást, és elmennek a temploma az Isten közelébe. Akik már érzik a szívükben és a lelkükben az imádság szükségességének érzését, és képesek imára kulcsolni a kezüket. Mert ahogyan hallottuk két ember ment fel a templomba: az egyik farizeus a másik vámszedő. Ebben magában talán semmi különleges nincsen. Hiszen Isten házában mindenkinek helye van. Két ember, ugyan az a helyszín, és valójában teljesen ugyan az a szándák: megállás a teremtő Isten színe előtt imádságban. Két ember, akik ugyan úgy ott vannak a templomban, de nem pusztán magukért. Mert az Istent kereső ember azért is ott van a templomban, a szent közelében, hogy ne maradjon változatlanul, hanem az evangélium világossága áthassa, és valamilyen irányba megváltozva menjen tovább. Akkor és most is. És így aztán valósággá lesz, hogy minden istentisztelet minden hirdetett ige, minden megtapasztalt szentség az egész világ számára szól, mert mi itt halljuk a templomban, általunk pedig szól mindenkihez, hiszen Isten minket is társnak hív, hogy Nátánhoz hasonlóan mi is képesek legyünk ébreszteni, az apostolokhoz hasonlóan képesek legyünk vinni az evangéliumot szerte a világba, hogy minden ember megérezze a szíve mélyén: valóban mindnyájan kegyelemre szorulunk.

Hasonlóan a farizeushoz és a vámszedőhöz, akik koruk két kegyességi oldalát, végpontját testesítették meg, s ha csak az evangéliumok lapjait nézzük, a jézusi történeteket, akkor is láthatjuk, hogy nem pozitív figurái az első századok zsidó közösségének. A farizeusok Jézus korának egyik értelmiségi csoportját alkották, egyfajta politikai tábort. Persze nehéz általánosítani, de azt mondhatjuk, hogy olyan emberek voltak, akik másokat lenéznek, másokkal nem érintkeznek. Mindent törvényt pontosan igyekeznek megtartani. A példázatbeli névtelen farizeus ráadásul mindenből egy kicsit többet tesz: böjtöl hetente kétszer, pedig csak egyszer volt elvárt. Büszke adakozásának nagyságára, ami valóban fontos, de azért nem ezen áll vagy bukik a kegyesség, és bizonyosan többet is adakozhatot volna jelentős vagyonából.Vele szemben a vámszedő, akiknek megvetettségéről, életük homályba burkolódzó ösvényeiről Lévi és Zákeus nyomán tudhatunk valamit. Velük senki sem érintkezik szívesen, mert a hatalom emberi, akik a kor leírások alapján ki is szolgálták a rómaiakat, és tulajdonképpen árulóknak tarták őket. Két ember, két csoport, a kegyességi élet két véglete, és két az evangéliumi beszédben általában teljesen negatív figura. Mégis, velük példálózik Jézus. Azt gondolom azért, mert így tud két nagyon fontosat aláhúzni a tanítványok szívében: egyrészt – gondoljunk a bevezető mondatra – mindkét csoporthoz való tartozás adhat okot az elbizakodottságra és ezért nem kerülhetjük ki, hogy mindnyájan kegyelemre szorulunk, másrészt pedig reménység szerint képesek vagyunk túllátni a példázat első szintjén, és meglátjuk, hogy életünkben voltunk már farizeusok és voltunk már vámszedők is.

A példázat tehát egy célközönségnek szól, jobban mondva egyenesen róluk: akik Lukács tanúság szerint némely elbizakodott ember. Némelyek, akik saját szemszögükből már nagyon is jó helyen vannak, de valójában távol vannak Istentől. Elbizakodottnak lenni ezt jelenti, hogy valaki annyire telve van saját magával, annyire fenn hordja az orrát, hogy képtelen észrevenni a másik embert. Vagy, hogy a példázatnál maradjunk, észreveszi, de egyszere le is nézi. Nem képes egy szinten kezelni saját magát másokkal. Olyannyira elvakítja önmaga felnagyítása, hogy közben szétcsúsznak életében a határok és a fókuszpontok, és így még, az amúgy jól cselekedett dolgok is rossz irányba fordulnak.

Némely elbizakodott embernek – hangzik tehát az evangéliumi irányadás. Könnyű lenne ezen a ponton keresztyénként hátra dőlni és egyfajta színházként elhelyezni a színen, a farizeus mellé a sok-sok elbizakodott ismerőst, gyülekezeti tagot, keresztyén embert, a másik felekezetek tagjait, vagyis mindenkit, aki nem én vagyok, és nézni elégedett tekintettel a sok-sok elbizakodottat. A némelyek csoportjába tartozókat, akik a saját szempontrendszerem alapján nem olyanok, mint én. Nem feltétlen rablók, gonosztevők, de fenn hordják az orrukat. És talán még a köszönet is megszólal a szánkon: „köszönöm Uram, hogy nem vagyunk olyanok, mint Ők.” Remélem, hogy mindenki számára világos lett, hogy ha így teszünk, akkor máris a némely elbizakodott csoportba kerülünk. Mert nagyon könnyű egyik oldalról a másikra csúszni, ha elvétem az egyetlen helyes középpontot: Krisztus keresztjét. Ha nem azon tájékozódom, nem azon keresztül mérem le, mindenek előtt a saját életemet, és a nem a kereszten keresztül tekintek a másik emberre, aki ugyan úgy megváltott, mint én, akkor ide-oda fogok csúszni a végpontok között.

Jézus példázatai mindig, mindenkinek szólnak, pontosan azért, mert nincs olyan ember, aki ne szorulna rá a kegyelemre. Nincs olyan ember, aki ne tapasztalná meg akár egy nap alatt a minden rendben és a minden mélységben állapotkat. Éppen ezért nincs olyan ember, akinek ne lenne szüksége arra, hogy életének minden napján hallja az evangélium világosító üzenetét, és ha kell, akkor arra érezzen rá, hogy elbizakodottá vált, és minden jeles cselekedete ellenére már nem veszi észre a másik embert. De naponként eszméljen rá arra is, hogy csakis annyit tehet az Isten színe előtt, hogy megvallja vétkeit, és hála telt szívvel fogadja a drága kegyelmet. Vegyük észre, hogy életünknek megvannak a farizeus és megvannak a vámszedő helyzetei. Farizeusként mi is ott vagyunk az Isten közelében, látjuk azokat, akik nem olyanok, mint mi, és mindenkinél különbnek gondoljuk magunkat. Vámszedőként pedig, minden bűnünkkel ott állunk Isten színe előtt, és kit tudjuk mondani: Istenem, légy irgalmas hozzám.

Természetesen érezzük, hogy nem könnyű felismerni sokszor saját bűneinket sem, hiszen a kísértő azon ügyeskedik, hogy még a legnyilvánvalóbb bűnüket is jónak tüntesse fel, sem pedig az elbizakodott állapotot, hiszen jó érzés „jónak” lenni. De azért van az egyház, és azért van a keresztyén testvér, hogy szüntelenül emlékeztessük egymást. Pál apostol is ezért írja szavait a korinthusi gyülekezetnek és ezért prédikálunk vasárnapról-vasárnapra: eszetekbe juttattom az evangéliumot. Még akkor is, ha befogadtátok, még akkor is meg is maradtok benne. Esztekbe juttatom újra és újra. Mert ezt nem lehet elégszer mondani. Sőt! Hiszem, hogy a hívőknek sokszor nagyobb szükségük van az emlékeztetésre, mert hajlamosok vagyunk az elkényelmesedésre és az elbizakodottságra. Újra és újra kell a frissítés, hogy mit jelent Krisztus evangéliuma neked és nekem. Ezért van minden istentiszteleten lehetőség van arra, hogy szembesüljünk bűneink terhével, és letegyük azokat a kereszt tövébe. De emellett ott a hihetetlen ajándék, hogy Isten nem hagy minket a bűn mélységében, hanem kegyelmével feloldoz minket a terhek alól. Egyedül kegyelemből, egyedül hit által és egyedül Krisztusért. Más módon nem is volna lehetséges.

Mert ha emberileg nézzük, akkor nincs szabadulás. Ha emberileg nézzük, akkor egyedül ítélet van. A mai ószövetségi olvasmányban Nátán példázata szólalt meg, aki példázatával felébresztette Dávidot abból az elbizakodottságból, ami teljesen elnyomta bűnének súlyát. Emberileg nézve Dávidnak talán minden oka megvolt arra, hogy egy kicsit magasabban hordja az orrát, büszke legyen arra, amit megalkotott. De a büszkeség még nem ad okot arra, hogy akár egy király is átgázoljon isteni és emberi törvényeken, családokon és minden emberi jón. Nátán példázata egészen különleges, mert meghallva valójában ember nem mondhat más ítéletet: bűnös az az ember, aki ilyet tesz. Dávid sem tud másképp tenni, és nem tud mást mondani: bűnös az az ember. Így kerül bele abba a helyzetbe, amelybe minden Isten előtt megálló, és önmagát megvizsgáló embernek bele kell kerülnie: az törvény tükrében nincs ember, aki tisztának láthatja magát. De ahogyan Dávid számára a bűnvallás után van feloldozás, úgy neked és nekem is ott van a kegyelem. Isten szeretete, amely a kereszten lett nyilvánvalóvá. Megmutatva az egyedüli utat, amely a békesség felé vezet.

Jézus példázatai mindig sokrétűek. Az teszi őket élővé és hatóvá minden korban, hogy képesek a szívünk-lelkünk közepébe találni. És képesek egyszerre felhívni a figyelmet a nagy egészre, a másik embere, és a belső folyamatokra, amelyek benned és bennem történnek. De teszik Jézus szavai mindezt úgy, hogy nem csak a felhívást, hanem a megoldást is kínálják, megmutatva azt az utat, amelyen tovább kell menni. A két ember útja tovább vezet a templomból, tovább vezet az Isten erőteréből arra a helyre, ahol a kapott kegyelmet kamatoztatni tudják.Vessen tovább a mi utunk majd az istentisztelet után a világba, ahol meg tudjuk mutatni, hogy keresztyének nem felfuvalkodottak, hanem tisztában vannak azzal, hogy egyedül Isten irgalmából élhetnek, és tisztában vannak a küldetésükkel. Mutassuk meg a világnak, hogy nem úgy határozzuk meg magunkat, hogy mik nem vagyunk, hanem úgy mik vagyunk: Krisztus kegyelméből élő keresztyén emberek.

A bejegyzés trackback címe:

https://andraskereszt.blog.hu/api/trackback/id/tr329168734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.