Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen. (Jn16,24b)

Örülni mindenki szeret. Lehet, hogy ez közhely, de ezt a jelzőt mindenre rá lehet sütni. Lényeg, hogy szeretünk örülni. Akár egy pillanatra is. De legjobb, ha az öröm tartós. Számomra olyan az igazi, teljes öröm, mint amikor feleségem és kisfiam szemébe pillantok. Ott van valami egészen különleges csillogás a szemükben, és ott van valami semmi mással össze nem téveszthető mosoly a szívemben. Ez az öröm érzése, amely testestül-lelkestül képes átjárni. Hiszem, hogy ez Isten ajándéka az ember életében. És hiszem, hogy ez minden embernek megadathat.

Jézus arra bíztat, hogy Benne találjuk meg az öröm forrását. A hozzá vezető út pedig az imádságban van. Sokszor írtam és beszéltem már arról, hogy az imádság - és legyen ez most önkritikus is - protestánsként nem eléggé megbecsült része kegyességünknek. Pedig óriási lehetőség, hogy megszólíthatjuk Istent Jézus Krisztus által, mint szerető mennyei Atyát. És óriási kincs, hogy kérhetünk. Nem azért, mert Ő így akarja érzékeltetni hatalmát, nem azért, hogy ezáltal még jobban megkötözzön minket, hanem azért, hogy nekünk legyen jó. Hogy a mi örömünk legyen teljes.

Kérni pedig hittel kell. És ha tudunk így imádkozni, akkor az öröm után a hála szava sem fog elmaradni. Mert a kettő egymásból fakad. Kérünk, és tényleg megtapasztaljuk, hogy kapunk. Mégpedig örömet, és lehulló akadályokat. Kapunk, és hálatelt szívvel mindunk köszönetet. És újra bizalommal és örömmel imádkozunk. Mert az imádság maga az öröm.

Végül álljon itt az én egyik legkedvesebb imádságom első része:

Áldott, aki jön az Úr nevében, Isten és Mária Fia,
aki növeli hitünket,
aki erősíti reménységünket,
aki szeretet gyújt bennünk.
Imádunk és dicsőítünk téged Jézus Krisztus,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.