Íme most van a kegyelem ideje! Íme most van az üdvösség napja! (2Kor 6,2b)
Azt gondolom a nagytöbbség szeret a múltba révedni. Talán sokan emlékszünk a reklámra, amelyben a nagypapa kimondja sokak életének kulcsmondatát: Kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi. Nosztalgiázunk az árak, a pihenés, az autók miatt, de nosztalgiázunk az egyház életén is. És csak azért, hogy ne mások példáját hozzam a templomban csendben ülő gyermekekről: milyen jó volt, amikor harminccan voltunk egy ifjúsági körben. Kimondott, vagy ki nem mondott vágyak ezek, amelyek a jelen nehézségeiből, változásaitól a megszépült és biztos múltba menekítenek legalább gondolatban.
De életünkben nem csak a nosztalgia visszatekintése, hanem a jövőbe révedés is jelen van: mikor jön már el az az idő - mondhatnánk. Talánok és lehetek ezek, mégis a biztonság érzését adják, mégha ideig-óráig is. Mert ott az ismeretlen jövőben minden megtörténhet. Ha majd holnap, jövőre máshogy lesz, azzal holnap, jövőre és semmiképpen sem ma kell megküzdenem. Kimondott, vagy ki nem mondott kivánságok ezek, amelyek a jelen helyzet keserédes tapasztalataiból és útválasztóiból a jövő ködébe menekülnek.
Pál apostol ezzel szemben az ittre és a mostra hívja fel a figyelmet. És nem az észérvekre hivatkozva, hogy ez az egyetlen logikus lépés. Krisztusra mutat. A benne megjelent kegyelemre, amely téged és engem is megajándékoz az új élet ajándékával. Azzal a lehetősséggel, hogy itt és most megéljük, hogy nem hiába kaptuk a kegyelem ajándékát, mert képesek vagyunk - a Lélek által - aszerint élni, és így áldássá válni. Itt és most.
A keresztyén ember élete soha sem a múltban és soha sem a jövőben realizálódik. Mert egyedül a jelenben élve, és az aktuális jelent megélve tudjuk valóssággá tenni a környezetünk számára Isten országát. Egyedül itt és most tudom megélni a Krisztusban kapott elhívásomat, szolgálatomat, amikor találkozok a másik emberrel, és sem a múlton való rágódással, sem a jövőbe való tekintéssel nem okozok senkinek semmilyen megütközést, hanem egyszerűen megélem a jelent, a keresztre tekintve, onnan erőt merítve, a végső cél tudatában.
