Andráskereszt

Andráskereszt

Krisztus-követés szeretetben

Bűnvallás és igehirdetés Oculi vasárnapján

2016. február 28. - Halasi András

kovetes.png

Bűnvallás

5Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában (Ef 5,5)

Az élet egyik legnagyobb tragédiája, ha az ember úgy él, mintha nem volna Isten, vagy mintha teljesen mindegy volna, hogy létezik, vagy sem. Az ilyen hozzáállásból nem születik más, mint csak a jelenre és csak az önmagunkra figyelő élet, amelyben lassan nem csak az Isten veszik el, hanem a másik ember is. Olyan életet él így az ember, amelyben nem számít más, csak a ma és csak az én.

Bármennyire is szíven üt minket, ez az ember alapállása: mindannyian bűnösök vagyunk.  Nem háríthatjuk másra a figyelmet és felelősséget, nem takaródzhatunk Ádám és Éva tőlünk időben távoli bűnére, nem mutogathatunk a nyilvánvaló bűnösökre, mondván, az ő bűnük sokkal nagyobb, mint az enyém. Az imént felolvasott bűnök a te életedet és az én életemet is érintik. Neked és nekem egészen személyesen kell számba vennem mindazt, ami terheli az életemet. Neked és nekem személyesen kell meglátnom a feltámadt Krisztus világosságában, hogy mi miért bűn, vagyis Istentől és az emberektől elválasztó valóság az életemben.

Pál apostol felsorolása, amely valljuk be sok helyzetben és sok ember számára egyáltalán nem bűnnek tekintett cselekedet, pontosan azért bűn, mert a szeretet ellen vétenek. Azt a szeretet veszi általuk a gonosz célba, amely megjelent Krisztusban, és amely neked és nekem is egyértelművé akarja tenni: igen, bűnös vagy, de a kereszt neked is erőforrás lehet, mert tövébe leteheted minden terhedet, és naponként újra megtérhetsz Hozzá, Jézus Krisztushoz, aki önmagát adta értünk „áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként”, mint az Isten báránya.

Mert úgy tetszett az Istennek, hogy az ember izadtságszagú és folyton elbukó próbálkozása helyett egyszülött fiát áldozza fel a Golgotán, s egyszersmind lehetővé tegye neked és nekem, hogy szemeink szüntelenül az Úrra nézzenek, így meglátva elesettségünket, letegyük terheinket, s meglássuk a szabadító kegyelmet is.

Igehirdetés

1Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, 2és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk „áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.” 3Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; 4se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: am nem illik, hanem inkább a hálaadás. 5Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában. 6Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. 7Ne vegyetek tehát részt ezekben. 8Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. 9A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. (Ef 5,1-9)

Szemeim az Úrra néznek szüntelen – szól a mai nap zsoltárának első sora, s egyszersmind megadja ez a pár szó böjt harmadik vasárnapjának alaphangját: a keresztyén ember élete szüntelenül Krisztus keresztjén, Isten bárányán tájékozódik, s ez a fajta látásmód adja meg a hétköznapok rohanása között a Krisztus-követő életmódot.

Követni sok mindent és sok mindenkit lehet. Sőt sokféleképpen. Ha mindenki számba veszi hány különböző követés volt, vagy van az életében, akkor bizonyosan hosszas felsorolást tud tenni: követjük szüleinket, akiktől mintákat tanulunk, és akiket nézve – gyermekként – megtanultuk, hogyan kell mozogni ebben a világban. Követtük tanárainak, akik közül némelyek példamutatásukkal váltak követendő személyekké, mások pedig ellenpontként szerepelnek az életünkben, mint akiket soha nem akarunk követni. Követtünk és követünk olyan alakokat, akik lehetnek családtagok, ismerősök, vagy a történelem kiemelkedő szereplő, akik életükkel és tetteikkel kiérdemelték a figyelmünket. De követik sokan a mai korok „hőseit”, akik bár a történelem mérlegén könnyűnek bizonyulnak, de nézésükkel és járásukkal tömegeket szédítenek meg.

Követni lehet teljes odaadással, hogy életünket teljesen áthatja egy-egy ember utánzása, s már-már a Pál által is említett bálványimádás határát súroljuk, vagy éppen nyakig merülünk benne. Lehet felszínesen, csak a számunkra szimpatikus elemeket átvéve. Lehet egy életen át, és lehet ideig-óráig.

Valójában a történelem egyik nagy tanúsága, hogy ember-embert bármikor és bármi miatt képes követni. De azt is megtanulhatjuk az előttünk jártak példáján, hogy az egyik ember életének megoldása nem lehet az én életem megoldásává. Az egyik kor válasza nem alkalmazható az én koromra maradéktalanul.

Pál apostol ezzel szemben egy másfajta követést helyez a gyülekezet horizontjára: Isten követése, de nem félelemből, hanem szeretetben járva. Nem felszínes követésről, nem ideig-óráig tartó utána járásról, hanem teljes életet igénylő és odaadó követésről beszél, amelyben a hívő ember olyanná válik, mint a gyermek, aki utánozza szüleit, vagy mint a szónok, aki úgy válik egyre jobb és jobb előadóvá, hogy kiváló szónokokat hallgat. Pál apostol egyértelműen aláhúzza: példa nélkül nem lehet nevelni, de egyáltalán nem mindegy, milyen példát követünk.

Arra hívja a gyülekezet, hogy vegyék komolyan, megújult életük van. Ahogyan az előző vasárnap hallhattuk az első thesszaloniki levélben: szentek vagytok, vagyis Istenhez tartoztok, éppen ezért szükséges, hogy Krisztust kövessétek megújult életetekben, és róla vegyetek példát: éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket. Nem kell jobb példa, mint maga Krisztus, és nem vár tőlünk kevesebbet Isten, mint hogy mindenhol és mindenben őt kövessük: életvitelben, szenvedésben, engedelmességben, munkában, imádságban, és a mindent megalapozandó szeretetben. Pál erről beszél valójában a szeretethimnuszban is: semmi vagyok, ha életem minden egyes részét nem a Krisztusból fakadó szeretet alapozza meg. Az a szeretet, amelyből legalább három dolgot tanulhatunk meg saját életünkre vonatkozóan:

Krisztus szeretete önzetlen. Olyan szeretet, amely agapé, amelybe mindenki belefér, amely nem személyválogató, amely nem köti feltételekhez a meglétét. Amely nem önmagára figyel, hanem a másikra, amely akkor is képes szeretni, ha nem kap viszonzást. Krisztus szeretetéből megtanulhatjuk, hogy úgy kell szeretetben járnunk, hogy szeretjük azt is, aki nem méltó rá.

Krisztus szeretete önfeláldozó. Olyan szeretet, amely képes volt saját magát feláldozni azért, hogy neked és nekem is megadja az újrakezdés lehetőségét, a megújult életet. Az Ő szeretetéből megtanulhatjuk, hogy úgy kell szeretetben járnunk, hogy elfordulunk önmagunktól, és felfedezzük a másik embert, hogy a mi kezeink evangéliuma által neki is megadja Isten az új élet lehetőségét.

Krisztus szeretet békítő. Olyan isteni szeretet, amely képes volt helyreállítani az ember bűne miatt megromlott kapcsolatot Isten és az ember között, és ezáltal lehetővé tette azt is, hogy minden megromlott, megkeseredett és elhidegült emberi kapcsolat újra teljes egésszé legyen. Az Ő szeretetéből megtanulhatjuk, hogy hogy úgy kell szeretetben járnunk, hogy minden erönkkel igyekszünk a megbékést előmozdítani.

Csakis akkor lehetük képesek tehát a szeretetben járni, ha képesek vagyunk Krisztust követni, és képesek vagyunk újra és újra megvizsgálni az éltünket: mennyiben felel az meg a Krisztusban általad és általam megtapasztalt szeretetnek. És csakis akkor leszünk képesek szeretetben járni, ha egészen komolyan vesszük, egyedül a megbocsátó és önfeláldozó szeret volt képes minden addigit elsöpörni és egyedül Krisztus szeretet képes minket is naponként táplálni. Az ilyen megújult élet úgy lehetséges, hogy a világosság gyermekeihez illő életet élünk. Pál apostol levelében arra irányítja a figyelmünket, hogy egykor sötétség voltunk, vagyis Istentől teljesen eltávolodott életet életünk. Nem csak részben, nem csak volt bennünk valami kis sötétség a világosság mellett, hanem teljes mértékben sötétség voltunk. De megjelent a világ világossága, és fényességet hozott az életünkbe. A világosság gyermekei lettünk, vagyis – ahogy már mondtam – szentek, akik Istenhez tartoznak. Ez nem egyszerűen egy minőségi változás, nem a régi leporolása, nem frissítés, hanem teljes megújulás, újjászületés, amelyben már mi magunk is világosság vagyunk, mégpedig Krisztusban. A keresztyénség egyik legnagyobb titka ez: önmagamban elesett és bűnös ember vagyok, de Krisztusért, keresztségemtől fogva nem vagyok önmagam, mert benne vagyok, és benne magam is világosság vagyok, aki arra rendeltetett, hogy a világosság gyümölcseit teremje és felhagyjon mindennel, ami a sötétség cselekedete, ami elválaszt Istentől és emberektől, ami egyenesen a szeretet ellen való cselekvés.

Végül, de nem utolsó sorban, ne feledjük, hogy életünkben minden, ami emberi félrecsúszhat vagy magunk hibájából, vagy mások szándékából. Fenekestől felfordulhat az életünk, mégis egészen bizonyos vagyok afelől, hogy nincs olyan helyzet, amelyben ne találnánk okot a hálaadásra. Miért? Mert Krisztusban vagyunk. Isten Jézus Krisztuson keresztül mindig jelen van az életünkben. Többet ad, mint amennyit megérdemelnénk, és szüntelenül táplál minket végtelen szeretetével. Ha szemeink az Úrra néznek szüntelen, és mindezt meglátjuk saját életünkben, akkor szüntelen hálaadásra indulhat a szívünk, mert megtapasztaljuk, hogy a Krisztusban megjelent világosság valóságos szeretet mindannyiunk életében.

A bejegyzés trackback címe:

https://andraskereszt.blog.hu/api/trackback/id/tr948425976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása